Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 10. (Miskolc, 2003)

A tudomány művelői és a közélet kiemelkedő személyiségei Miskolcon, 1.

A tudomány művelésének (miskolci) polihisztora HERMAN OTTÓ (Breznóbánya, 1835. - Budapest, 1914.) Miskolc XX. századi, első címtára 1911-ben jelent meg, s a következő évben adták ki az első cím- és lakásjegyzéket. A város ekkori lakossága közelítette az 52 000 főt, s közülük az „értelmiségi" kategóriába sorolható 1-1,5%, kiemelten a tanárok, mérnökök, jogászok, orvosok s papok. A virilista névjegyzékben számuk kevesebb, rnint a törvényhatósági bizottságba választottak között. 1909-ben, amikor Miskolc valóságosan is a megyével hasonló jogosítványával élhetett, a törvényhatóságnak 82 virilis és 82 választott tagja volt. A virilisták közül 32 fő (39,5%), míg a választottak közül is ugyanennyi sorolható értelmiségi körbe. Ez az arány 1913-1914-re 35%-ra (28 fő), illetve 50%-ra (41 fő) változott, s a város 7 kerületében a választottak között az értelmiségi munkakörű, vagy foglalkozásúak száma tovább növekedett. Utóbbiak között a ginmáziumi tanárok és a vasúti (fő) tisztviselők aránya növekedett meg. Közülük kerültek ki azok, akik tudományos szinten képviselték a történelem, a földrajz, a biológia, a matematika, a geológia vagy a csillagászat tanítását, írásaik tankönyvekké formálódtak, vagy tudományos folyóiratokban jelentek meg. A tudományos „önmegvalósítás", a rendszeres publikálás lehetősége csaknem kizárólag azok számára adatott meg, akik elhagyták a várost. (A városban született, „jegyzett" tudományos tevékenységet végzők túlnyomó többsége, így nem Miskolcon hunyt el, s nem is a város sírkertjeiben nyugszik.) A város tudósait alábbiakban tíz szakterület képviselőiként mutatjuk be, kiemelve Herman Ottót, akit főleg néprajzi, nyelvészeti, természettudományi és politikai beszédei, írásai, könyvei miatt „az utolsó polihisztor" megjelöléssel tisztelt meg az utókor. A felvidéki szász, cipszer, orvos családban született Herman Ottó először 1847-ben került magyar nyelvű környezetbe. Sebész orvos apját (aki nevét Hermann Ede Károlynak írta) ekkor helyezték Diósgyőrbe, a koronauradalmi birtokra. Ezért iskolai tanulmányait a közeli mezővárosban, Miskolcon végezte. Iskolái elvégzése után Miskolcra, majd Korponára került, 18541856 között pedig Bécsben tanulta a géplakatos mesterséget. 1857-ben besorozták katonának, két év múlva pedig az osztrák-olasz hadszíntérre került, s csak négy év múlva, 1861-ben szerelt le. Sokoldalú érdeklődését kielégítve 1863-ban fényképész lett, s műhelyt is nyitott Kőszegen, közben madarak preparálásával foglalkozott. így került a kolozsvári múzeumba, ahol 1864-1871 között autodidakta módon a természettudomány néhány szakterületének jeles ismerőjévé, gyakorlójává vált. A madarak vándorlása figyelmét az ornitológia felé fordította. (Első tanulmányát a kabasólyomról írta.) A Mezőség faunájával, ásványokkal és csontleletekkel foglalkozva a kolozsvári múzeum szakgyűjteményének egyik megalapítója lett. Első nagy monográfiája az 1870-