Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 10. (Miskolc, 2003)

A Kossuth utca görög kereskedő- és polgárházai, középületei

akkor is a mozgalmi élet kapcsán. Története így elsődlegesen a visszaemlékezések ismeretében ír­ható meg.) Az épület szállodai részét 1959-tól a Budapesti Központi Hungária Szálloda és Étte­rem Vállalat üzemeltette. Felújítása után 1961­ben nyílt meg ismét, s 43 szobájában 75 vendéget tudott fogadni. A földszinti áruház 1970-ben költözött át az akkor megnyíló Centrum Áru­házba. Helyén volt fűszer-csemege üzlet, gyors­étkezde, zöldséges részleg, a pincében pedig bo­rozó. Felújítása után folyamatosan nyílt meg az emeleti részeken szálloda, a földszinten cukrász­da, a pincében étterem és söröző, s ez már a HungarHotels kezelésében történt. Az 1990-es évek történései közé tartozik, hogy egy ideig fel­irat is hirdette a „Rori" cukrászda itteni működé­sét. (A felirat jogviták miatt lekerült, s a belső' át­alakítással egyidősben az egykori Roráriusra em­lékeztető bútorok is szétszóródtak, elkallódtak.) Az egykori cukrászda helyén jelenleg - a hom­lokzaton és a portálokon is feltüntetve - a Westel kiállító és üzlet indája (helyiségei) működik. 1992-ben Miskolc város önkormányzata lett az új tulajdonos, majd 1997-ben adásvétel ered­ményeként tulajdonosváltás történt. 1999-ben adásvétel újabb tulajdonosváltás történt, s az ez­redfordulót követően a Collovini Vendéglátóipa­ri Ingatlanforgalmi és Utazási Iroda az ingatlan tulajdonosa. A Kossuth Lajos u. 2-6. számú tel­keken jelenleg a Hotel Pannónia működik, amelynek 34 darab légkondicionált, fürdőszobás, tv-vel felszerelt szobái a Kossuth és Széchenyi utcákra néznek. A szállodához tartozik a két év­vel ezelőtt átadott, s különálló épületben kiala­kított konferencia-terem is, amely a jelenlegi ut­caszámozás szerint a 6. számot kapta. A régi fényképeken és a város telkes térké­pein földszintes épület tűnik fel a szálloda „ár­Az 1950-es évek lecsupaszított homlokzatú szállodája és „állami áruháza", 1957

Next

/
Thumbnails
Contents