Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 9. (Miskolc, 2002)
A Kazinczy utca kialakítása, egykor volt és mai épületei
meglévő villamos sínpárt és annak elágazását a Széchenyi utcai fővonalra, a sarki könyvesbolton az „állami" feliratot, a szemközti épületen a „Miskolc városi Hitelszövetkezet" cégjelzést alkalmas a kormeghatározásra. 1953-1955 közötti évekről van szó, s a Kazinczy u. páros oldalán egymás mellett még három épület látható: a 4-es számú földszintes, a 6-os számú egy emeletes, a 8-as számú ismét földszintes. Ez utóbbiban működött Sikorszky Gyula kávézója, amely az államosítás után néhány évig még működött, de - a telefonkönyvek tanulsága szerint - 1954-1956 között megszűnt, s a három közül ez volt az első, amelyet lebontottak. A telkek története 1817-ig vezethető vissza, de építészettörténeti anyagunk csak az 1880-1890-es évektől van, tehát pontosan egy évszázadon át tudjuk követni a változásokat. A három épület építészetileg nem jelenthetett komoly értéket, hiszen Lechner Lajos 1897-ben készített városrendezési terve e házak lebontásával nyitott volna a tömbön belül párhuzamos utat a Széchenyi utcával. A Lechner-féle terv a Városház tér és KisÚjváros (ma Szentpály I. u.) utcák között kívánt a A Kazinczy n. 4. számú ház bontás előtti állapotában, 1985.