Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 9. (Miskolc, 2002)

Városrendezési tervek és megvalósulásuk a XIX-XX. századi Miskolcon

mezte úgy, hogy a felmérések szerint 4 800 db lakást kellett, hogy érintsen ez a munka. Miskolcon a rehabilitáció kb. 6 000 lakást, a város egész területén a rehabilitáció és a komfortosítás együtt kb. 12 000 lakást érintett. A lakásépítésnél - egyenletes ütemet feltételezve - évente 1 500, az ötéves tervciklus alatt 7 500 új lakás átadása volt a cél. (Készült 15 éves lakásépítési terv is, amelyben - pontos helymeghatározás nélkül - 22 500 db új lakás felépítése és átadása szerepelt.) Úgy ítélték meg, hogy „a megfelelő' lakáskultúra kialakításához nagyon fontos a nagylakások arányának növelése, a szükséges mennyiség megépítése." Az épüló' és átadandó 3, 5 ill. több szobás lakások számaránya az egészben 34,6%-ot képviselt. Az új lakásépítéseket úgy kellett megoldani, hogy az építési területeket nagyon egyértelműen behatároltak, leszűkítettek. „A lakásépítést nagyrészt Miskolc belterületén kell megvalósítani, a rekonstrukciós területeken laksűrűség növeléssel, ill. a be nem épített területek lakásépítési területként való felhasználásával... Külterületekből lakóterület céljára csak az északi domboldalak egy része, ill. Tapolca-Komlóstetó' közötti összekötő' út mente vonandó (vonható) belterületbe." Az egyik alternatíva (az 1954. évihez hasonlóan) a Martintelep-Szirma közötti terület részbeni beépítését javasolta a terület víztelenítése, feltöltése után. Városszerkezeti szempontból viszont sem intenzív beépítést, sem nagy népességszámot nem terveztek ide. Meg nem fogalmazva is az Avas látványának ellensúlyozása is szerepet játszott az itt tervezett beépítésben. 1980-ban már nyilvánvaló volt ugyanis, hogy „a kiemelkedő dombokra telepített, ill. a szűk völgyet völgyzárógátként elfalazó 10-11 szintes középmagas beépítés a várossziluettet és a táj és város kapcsolatát sok helyen tönkretette." A rendezési tervben - a statisztikai adatokon túl - terjedelmesen, de érdekes módon kap helyet az idegenforgalom, amely térségen belüli mozgást és a térség által vonzott mozgást, idegenforgalmat tételez fel. Miskolc, Tapolca, Lillafüred, Bükkszentkereszt, Répáshuta, Bükkszentlászló, a Csorba-telepi tavak és a Mályi-nyéki tavak idegenforgalmi vonzereje és fejlesztése vetődik fel, de pl. a diósgyőri várnak és környékének nem tulajdonítanak jelentőséget. „Az ellátandó igények elsősorban Miskolc városon belül, valamint Miskolctapolcán, Lillafüreden és a Bükk térségében, mint kirándulóhelyen jelentkeznek. Az ellátás nem elsősorban területi fejlesztést, hanem sokkal inkább szállásférőhely és ellátó hálózat fejlesztést igényel. A szállásférőhely fejlesztést a körzeten belül a különböző funkcióknak megfelelően kell előirányozni." Az idegenforgalomban tehát még nem jelenik meg a külföldi, csak a hazai „igény", s ez is inkább kirándulást, üdülést jelent, mint idegenforgalmat. Ezért lehet csak két formája a turizmusnak, éspedig szervezett és magánturizmus, amely nem is igazán indokolja a város idegenforgalmi szerepének hangsúlyozását. Mint valamennyi - korábbi - városrendezési tervben, itt is alapvető kérdésként vetődik fel a közlekedés, amely a vasút- és közúthálózatra egyaránt figyelemmel van. A vasútnál teljesen új felvetés a rendező pályaudvar magasfogadó és indító állomásának üzembe helyezési fontossága. A másik új gondolat egy Miskolcot „nagy sebességgel elkerülő vasútvonal" nyomvonalának helykijelölése, hiszen a Martintelep és Szirma között, a város belterületén áthaladó vasúti nyomvonal városrendezési szempontból a lehető legkedvezőtlenebb „adottság". Mivel a városba érkező dolgozók ingázása észak-déli irányultságú,