Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 9. (Miskolc, 2002)

Városrendezési tervek és megvalósulásuk a XIX-XX. századi Miskolcon

az évben egy 15 éves városi lakásépítési program koncepciója is kialakult. Hejőcsaba, Pereces, Miskolc északkeleti iparterülete, a miskolci vasúti pályaudvar környéke rendezési terve, valamint az Avas-Ruzsin lakóterület beépítési terve 1980ra lett kész. A tervek között nagyon korainak számít Szirma, hiszen 1964-től „van" részletes rendezési terve. Közel hét évtizedes városrendezési elmaradásra tett pontot 1973-ban a városi temető rendezési tervének elkészülése. Az Avas rendezési, tanulmány és kiviteli tervei az 1970-es évek második felének termékei: 1975-ben elkészül az Avas keleti részének részletes rendezési terve, 1977-ben az ún. Avas III. ütem kiviteli terve, amelyet 1979-ben az Avas városközpont tanulmányterve követett. Az Avas-Ruzsin, tehát a dombság délnyugati lakóterületére 1980-ban készült beépítési terv. A Szemere utcától keletre, a Szinva és a Népkert közötti rész beépítésére 1977-ben készült el a koncepció. Ezt egy évvel később követte Tapolca részletes rendezési terve (1978). Miskolc tömbökre osztott belvárosának beépítési terve 1975-ben lett készen, de a szűk belváros helyreállítási, rehabilitációs munkálatai az 1980-as évek elején kezdődtek. (A Miskolc környéki „kistérségben", vagy agglomerációban 1973-1981 között összevont rendezési tervet kapott Alsózsolca, Bükkszentkereszt, Felsőzsolca, Mályi, Nyékládháza, Onga, Sajóbábony, Sajóvámos és Szirmabesenyő.) Miskolc 1981-ben készült felülvizsgálati tervkoncepciója már megfogalmazza, érzékelteti azokat a problémákat, amelyek az évtized végére egy struktúra összeomlásához vezettek. (Az azóta eltelt két évtizedben sokszor és sokat hallottunk, olvastunk ezekről az okokról, s arról is, hogy közülük számos, mint megoldandó probléma velejárója az ezredforduló várospolitikájának-városépítésének, végső soron a városkép alakításának.) Ténymegállapítás volt ekkor, hogy a város népessége „instabil", vagyis a népességet felszívó ereje nagy, de megtartó ereje kicsi. „Súlyosbítja ezt, hogy a népesség kicserélődése a kvalifikált munkaerő elvesztését is magában hordozza, az összes vándorlási pozitívumot szinte kizárólag a 8. osztálynál alacsonyabb iskolai végzettségű népesség jelenti. Azaz a népesség kicserélődése a kvalifikációs szint folytonos cserearány romlása mellett megy végbe... A jövő szempontjából nem e kedvezőtlen tendenciák ténye, hanem öngerjesztő jellege veszélyes. A népesség kicserélődése közben a kvalifikációs cserearány romlás azért következhet be, mert a gazdaság nem csak merev és egyoldalú, hanem alacsony hatékonyságú is, így nem tudja megtartani a képzett munkaerőt." Az öngerjesztés lényege pedig az, hogy a kvalifikáció csökkenése a hatékonyság további csökkenésével (is) együtt járt. Már világosan megfogalmazódik, hogy a problémák egyik súlyos összetevője a nehézipar lemerevedett, változásra alkalmatlan struktúrája. Ez éppúgy kihat a természeti környezetre, mint a város egészére, mint élő, létező organizmusra. A városfejlesztés egy adott térszerkezeti rendszerben olyan mennyiségorientálttá vált, amely elsődlegesen lakásszámokban jelenik meg. A lakásépítés pedig „technológiájában, összetételében, beépítési módjában egysíkú, így egy heterogén társadalom differenciált igényeinek kielégítésére nem alkalmas, ezért erősíti a merev gazdaság által kiváltott népesség-rotációt." Az 1981. évi városépítési koncepció bár világosan fogalmaz az adott és várható problémákat illetően, mégsem jut el odáig, annak felismeréséig, hogy a gazdasági struktúra összeomlott, s a gyáripar összeomlása egyben azonnal létrehozza