Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 8. (Miskolc, 2001)

A CSABAI-KAPU TELEPÜLÉS- ÉS ÉPÍTÉSTÖRTÉNETE

II A Négyesi Szepessy'-család kúriája egy miskolci képeslapon, 1912. k. eredeti formáját, csak éppen egy eléépített bérház „takarásában" nem érvényesül, nem látható a szépsége. Számozásuk szerint a Görgey u. 20. és 26. számú épületekről van szó. A vörös tégla homlokzatú bérház 22-24. számokat kapott, a „telekszomszéd" múzeum pedig 28. szám alatt található meg. A 20. számú, egykori Négyesi Sze­pessy-ház többször cserélt gazdát, míg 1940-ben a református egyház kapta meg adományként. Az adományozó - miként azt a falra rögzített márványtábla is tudtul adja - Bikszegi Károly és felesége Bakos Julianna volt 1940-ben. A refor­mátus egyház még ebben az évben az épület át­alakítására kért engedélyt. Az eredeti, a 20. század elején épült nyári lak Toroezkay Wigand Ede (1869-1945) munkája, aki építész és pedagógus volt, a magyar szecesszió kiemelkedő alakja, a gödöllői művésztelep ala­pító tagja. Az épületről annak különleges hom­lokzati kiképzése, faragott-festett díszítése ma­radt meg csupán, építési dokumentációja nem lelhető fel. Az 1940-es átalakításé viszont igen,

Next

/
Thumbnails
Contents