Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 8. (Miskolc, 2001)
A SZÉCHENYI UTCA IPAROS-, KERESKEDŐ- ÉS POLGÁRHÁZAI
749. számú Kraudy-féle házban volt. (A Kraudyház irodalomtörténeti jelentősége miatt emléktáblával megjelölt épület, amely minden évben helyszíne a magyar kultúra napjára való emlékezésnek a Széchenyi u. 38. szám alatt.) Sártory István nyomdájának tehát először ez az épület biztosított helyet. A jeles mester 1875-től dolgozott Miskolcon, tehát ez a ház lehetett első nyomdája. Sártory István 1877-ben meghalt, a nyomdát pedig felesége működtette tovább. Egy 1879-ben kiállított számla szerint „Özv. Sártory Istvánné könyvnyomdája Miskolcon" a Széchenyi utca 746. szám alatt található. 1882-ben egy reklámszöveg arról értesíti az érdeklődőket, hogy „könyvnyomdánkat újonnan berendezve, kézi sajtón kívül gyorssajtóval, a legújabb betűnemekkel és nyomdai felszerelvényekkel láttuk el", s képesek „egész művek nyomtatására és kiadására magyar vagy német nyelven, nem különben mindenfajta nyomtatványok gyors, jutányos és ízléses elkészítésére." A széleskörű kínálat és a felszereltség ellenére a nyomda 1889-ben megszűnt, de ezt megelőzően tulajdonosa kétszer is kísérletet tett - eredménytelenül - új üzlettárs bevonására. A megszűnt cég helyett - a korabeli gyakorlatnak megfelelően - új tulajdonos, vagy èémex-' /ÛO-. w>. Starnberger Bernát cégjelzéses levélpapírja; rajta új házának portálja, 1905.