Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 8. (Miskolc, 2001)

Bevezető

vül hagyni, így az új kiadás átírt, szövegben és képekben is lényegesen „bővített, átdolgozott" lett. Az akkori kötet 21 középülettel, közel negyedszáz szoborral, térrel, „térelemmel", egyházakkal, templomokkal, 10 iskolával, a vendéglátás jeles épületeivel (kávéházak, cukrászdák, szállodák) s a főutca tucatnyi iparos, kereskedőés polgárházával foglalkozott. A száz „téma" közül közel 80 esetében történt valamilyen változás. Ez nemcsak a tulajdonlás történetére, hanem a funkcióváltás után a külső megjelenésre, a városképbe történó' beilleszkedésre is vonatkozik. A legtöbb átalakulás az iskolák esetében volt kimutatható, de középületeink jelentősebb része éppúgy - előnyére - változott, mint az egyházi építmények, templomok. Természetesen (vagy nehezen megérthetően) voltak olyan jelentős, nagy múltú épületek, amelyek funkciója megszűnt, állaga folyamatosan romlott, új üzemeltetőt, új „feladatot" nem sikerült még találni (Erzsébetfürdő, Avas-szálloda). Mások esetében (Almássykúria) az idő tartós megoldást eredményezett. Köztereink hangulatát javító, értékét növelő szobraink közül Erzsébet királyné három helyszínen is „megjelent" (Népkert, Semmelweiskórház, Városháza udvara). Görgey Artúr szobra újra látvány lett, de a Mária-szobor még jobb elhelyezésre vár. Összességében arra kellett rádöbbenni, hogy miközben nap mint nap keresztül-kasul szeljük a várost, nem vesszük észre, vagy ha tudatosul is valami városképet javító változás, nagyon gyorsan megszokottá, elfogadottá válik. Végülis számunkra ez a „természetes", hiszen itt élünk, de hogyan veheti ezt észre az összhatásra, összbenyomásra adó, idelátogató vendég, átutazó idegen? Az első kötet sok témája, másrészt a változások „állandósága" eredményezte az eredeti tervezet feladását, megváltoztatását. így tértem vissza a nyolcadik kötetnél az első kötet formai megoldásaihoz, gondolatiságához. A főutca kereskedő- és üzletházainak bemutatására eleve kínálkozott a Széchenyi u. alsó szakaszának lényegesen megváltozott képe, s természetesen az új épületek. A közel 130 éves, Lövölde-kertből lett Népkert szintén nagy átalakulás, beépítések emlékét őrzi. Arról nem is beszélve, hogy tágabb környezetében tetten érhető a Csabai-kapu története. S mivel a Széchenyi szoborral „csaknem szemközt" a Dísz-téren 2000-ben megjelent Szent István király szobra, kínálkozott a környezet építészeti képének bemutatása. A „Szarvas-patikától" a „Lichteinstein-palotáig" terjedő útszakasz is olyan érdekes és izgalmas, hogy az előző fejezetekhez hasonlóan szívesen ajánlom a várostörténet iránt érdeklődők figyelmébe. A „régi" építészeti alkotások dokumentumait a Levéltár őrzi. Amikor az 1970-es évek második felében, végén felvetődött a belváros képének átalakítása, majd az 1984. évi városrendezési terv korrigálása, arról rendszeresen tájékoztatott a helyi sajtó. A belváros rehabilitációs elképzeléseit a „villanyrendőr"-tői keletre az ESZAKTERV munkatársai dolgozták ki. Egykori tervtáraik hiánytalanul nem őrződtek meg. Az ott dolgozók különböző munkacsoportokban, kft.-kben végzik tovább munkájukat, így a már történeti értékű tervek, meg nem valósult elképzelések - jó esetben - náluk lelhetők fel. A kötet anyagának összeállításához az ÉSZAKTERV, a MISKOLCTERV, majd a belőlük kiváló, újraszerveződő kft.-k tulajdonában lévő dokumentációt is felhasználtam. A támogató segítségért szeretném külön is kifejezni köszönetemet Pirity Attilának, Rudolf Mihálynak, Litwin Józsefnek, Elek Oszkárnak, Kelemen Istvánnak és Olajos Csabának, akik rendelkezésemre bocsátották a tömbrehabilitáció teljes dokumentációs anyagát.