Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 8. (Miskolc, 2001)

A SZÉCHENYI UTCA IPAROS-, KERESKEDŐ- ÉS POLGÁRHÁZAI

jogú főrend kitüntetések sokaságát kapta meg. Felesége számos jótékonysági egyesületben dol­gozott, főleg a háború alatt vállalt fontos felada­tokat miskolci hadikórházakban. Mindkettőjük síremléke a deszkatemetőben található. A két család történetének számos hasonló vonása van. Halmos Imre a Miskolci Gőztégla­gyár és a Miskolci Takarékpénztár igazgatósági tagsága mellett a Vöröskeresztnek volt egyik fő­megbízottja. (A másik Haller gróf volt, aki a há­ború után egy ideig a miskolci menekültügyi hi­vatal vezetését is ellátta.) A Haller családnév egy fiúutódban öröklődött tovább, s a Halmos csa­ládban is egy fiúgyermek született, akinek a sor­sáról nincsenek ismereteink. A bankár Halmos Géza több mint egy évti­zeden keresztül volt a zsidó hitközség elnöke, a tőle 12 évvel fiatalabb Haller gróf több évtizedig a Református Tiszáninneni Egyházkerület fő­gondnoka. A Halmos család léte Auschwitzben ért véget, a Haller család miskolci életét és mun­kásságát fekete márvány síremlékbe vésett rövid történet idézi. A családok története után néhány évtizeddel „beteljesedett" a ház története is. A Széchenyi utcai (ma már: egykori) emele­tes ház négytengelyes homlokzattal (1-1-1-1 osztással), a földszinten keleti irányban eltolt be­járattal épült. A 19. századvégi portáljainak ma­radványai két évtizeddel ezelőtt még rögzíthető­ek voltak. A portálokat a század első harmadá­ul „Haller-Halmos-ház" homlokzata és átalakított portáljai, 1994.

Next

/
Thumbnails
Contents