Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 8. (Miskolc, 2001)

A VÁROSHÁZ TÉR, AZ ERZSÉBET TÉR ÉS A DÍSZ TÉR ÉPÍTMÉNYEI, SZOBRAI

dolok, amely - mondják - hivatása magaslatán áll, alkalmas kezekben van és kitűnő vállalkozásnak bizonyult. Ez rendben is van, dicséret érte az érdekelteknek. De kérdezem én: miért kell mindig kivilágos nappal lebonyolítani a koporsók szállítását, raktározását, temetések előkészítését és megrendezését? Miért kell a tavaszi napfényben folyton túlvilági képzetekkel bíbelődni? Kérdem én és szeretnék rá feleletet kapni. De legjobban szeretném, ha feleletképpen egyszer s mindenkorra megszüntetnék a nappali temetési előkészületeket a város szivében, Miskolc főütőerében, a Városháztér és a Hunyadiutca ölelkezésénél, azon a ponton, ahol a legnagyobb a forgalom és ahol a legtöbb ember tele tüdővel szeretné szivni az Avasról ideáradó illatot, arra gondolva, hogyha már nem hozták be az Avast Miskolcra, legalább az illatából elkapjon parányi adagot. De, ha már nem hozták be az Avast Miskolcra - miért hozták be helyette a temetőt." * * * Még jó három évtizedet kellett várni ahhoz, hogy ezeket az épületeket lebontsák. Igaz nem raktárak, hanem gyógynövény szaküzlet, virágbolt, dohány áruda és totózó bolt követte egymást a széles utcafronton. Amikor szabaddá vált a kilátás a városházáról az Avasra, felértékelődött a tér szerepe, többnyire közintézmények tervei készültek az üres térre. „Annak idején a fő utca vonalán állott földszintes házacskák elbontása után ide került volna a Megyei Könyvtár írja Bakti Bartus Elemér. Építése már eldöntött tény volt", aztán mégsem valósult meg. Készült viszont egy másik terv, a város központi tércsoportjának kialakítására. „Ez utóbbiban szerepelt az Erzsébet tér érintetlenül hagyásával, de szomszédságában egy új városi főtér, azaz a mostani Dísz tér, ahhoz árkádos kapcsolattal az evangélikus templom udvara (zárhatóan), forgalmi öszszeköttetéssel a Szemere-kert, majd a Patak téren át sétáló utcával zárult - volna - a színház udvarához." Ez a helyi, egyedi adottságokat kiaknázó téregyüttes sokéves, következetes városközponti rekonstrukció részeként valósulhatott volna meg. A tér első „eleme" 1985-ben a szökőkút volt, amely mindmáig Tarcsi Lajos munkáját dicséri. Ekkor már természetesen létezett a „lila-ház", s mellette a park részlete. Miközben a kút környékét sikerült parkosítani Dobos Sára kerttervező mérnök munkája eredményeként elkészült a park átépítésének részletes terve. Az elképzelést a mérnöknő a következőképpen fogalmazta meg: „Ez a tér tulajdonképpen nem is tér igazában, hiszen nem ölelik körbe szép homlokzatok, épületek, nincs hangulata, arculata. Akaratlanul is adódik az összehasonlítás: néhány háztömbbel odébb van a Szabadság tér, amely szintén az Avasra tárul, de a kettő közötti különbség felméréséhez nem kell szakembernek lenni... Ennek a városházával szemközti térnek a másik nagy problémája, hogy a tehermentesítő út csomópontja és a rajta dübörgő forgalom eltépte a kapcsolatot a park és az Avas lejtője között. A hiányosságok listájából rögtön adódnak is azok a feladatok, amit építész kollégámmal, Szabó Józseffel együtt megpróbáltunk teljesíteni. Megkíséreltünk eltüntetni valamit a tűzfalakból, építészeti sebhelyekből, némi hangulatot, intimitást kölcsönözve a térnek. Javaslat született arra, hogy a „lila házat" - amelyet épp mos tataroznak -, »homlokzatositani« kell a tér felé, azaz tovább folytatni, befordítani a homlokzati részt a park oldalán is. A tervezők magas tetőt tennének az