Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 8. (Miskolc, 2001)
A VÁROSHÁZ TÉR, AZ ERZSÉBET TÉR ÉS A DÍSZ TÉR ÉPÍTMÉNYEI, SZOBRAI
Szent István király szobra a Dísz téren Miskolc város 1910-ben megjelent címjegyzéke a Hunyadi u. 1. szám alatt Mikuleczky Istvánnét, 3. szám alatt Jesze Istvánt, 5. szám alatt Miskolc városát, 7. szám alatt pedig Lichtenstein Lászlót tüntette fel tulajdonosnak. A 7. szám alatti két emeletes épület ma is őrzi egykori tulajdonosának nevét. Az 5. számú épület lényeges külső- és belső átalakítás (átalakulás) után a Bank Austria Creditanstalt épülete lett. A mai Dísz tér így a Hunyadi utca egykori két telkén, ill. építményeinek helyén, valamint a lefedett Szinván kialakított parkolón jött létre. Az 1950-es évek végén, 1960-as évek legelején készített fényképfelvételről jól látszik, hogy a Városház-tér páros oldalának folytatása és a Hunyadi utca kezdete között egy keskeny köz létezik, amely csak a Szinváig vezetett, híddal nem lehetett átjutni arra az utcarészre, amely a Rácz György utca sarka és a múzeumépület között volt. Ezen az útszakaszon mindössze néhány ház állt, kis kerttel, gazdasági udvarral a Szinvára, a lakóépület homlokzatával pedig a Toronyalja utcára nézve. Ez a köz viszont „történeti képződmény" volt, s a 20. század elejétől komoly városi elképzelések kötődtek hozzá. A közből ugyanis „valóságos" utcát kívántak kialakítani úgy, hogy az meghosszabbítása lett volna a Dózsa Gy. (korábban: Werbőczy) u.-Városház tér vonalának. Ez az út elsősorban a mezőgazdasági szállítást és kapcsolatot segítette volna a Tetemvár környéke és az Avasalja lakói között. A Miskolci Napló ezt az elképzelést 1914-től ajánlotta megvalósításra. „Mint értesültünk, a váA „leendőDísz tér" keleti oldala, 1960. ros szívében lévő Városháztéri Máday-féle telken a tulajdonos még e tavasszal modern háromemeletes bérházat építtet. A bérpalota a megnyitandó új utca és a Városháztér sarkán lesz, és egyikét fogja képezni városunk legkiemelkedőbb, legszebb modern épületeinek. A bérépület udvari mélyített részében a terv szerint elsőrangú vendéglői helyiséget is magában fog foglalni, amely ó-német stílusával látványosságát fogja képezni majd városunknak. A közeljövőben most