Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 8. (Miskolc, 2001)

A CSABAI-KAPU TELEPÜLÉS- ÉS ÉPÍTÉSTÖRTÉNETE

lete a SZOT-székház és a környezete felé emelkedő szálloda lett volna. (A problémát az okozta, hogy a Csabai-kapuból kiinduló Vörösmarty utca területileg leválasztotta a szakszervezeti székházat a Népkert elejére tervezett intézményközponttól. Bár a térség építészeti képe teljesen átalakult, a Korvin u.-Corvin u. ma is elválasztó vonalként jelenik meg az egyes épülettömbök között.) Itt csupán megemlítem - az egyes intézmények történeténél arról részletesebben is lesz szó -, hogy a Népkert „ősi" részén, amelyet Lövölde kertnek neveztek, felépült, s 1970 őszén megnyílt a Sportcsarnok. A Népkert melletti, s az evangélikus temető bejáratától a Gordonig terjedő házsorok lebontásával - időlegesen - megnövekedett a Népkert területe. Ez adott lehetőséget arra, hogy 1969-1971 között megépülhessen a Megyei Könyvtár, majd sorrendben utolsóként 1985-1988 között felépülhessen a Tudomány és a Technika Háza. Az 1985-1986-os állapotot dokumentáló térkép alapján a Budai József (volt Farkas K. u.) és a Vörösmarty lakótelepet határoló Dankó P. utca között a Népkert, amelynek nyugati vonalát a Felszabadítók (ma Görgey A. u.) míg keleti vonalát a Vándor Sándor u. (ma Király u.) nyomvonala adta, összesen 20 építészeti objektumnak adott helyet. A Népkert tehát „megtelt", további beépítési lehetőség nincsen. Ezért vetődött fel a meglévő (megmaradt) növényzet állagvédelme, illetve felújítása. Az 1985-ben elkezdődött, s a 80as évek második felében folytatódott vizsgálatnak komoly szakmai eredménye, s következménye lett. A munkálatokat végző Dobos Sára kertmérnök megállapítása szerint a park fáinak közel egyharmada megérett a kivágásra. Nagyon sok olyan fát lehetett találni, amelyet még a park történetének kezdetén, az 1870-es években ültettek. A vizsgálat másfél évtizeddel ezelőtt 75 növényfajt vett számba ezen a területen. Uralta a terepet (főleg a temetőkben) a vadgesztenye, majd százalékos arányaikat tekintve a juharfélék és a nyárfák következtek. 1986 végére a munkálatok első szakasza, a már menthetetlenül odvas fák kivágása befejeződött. A második szakasz nehezen akart elkezdődni, s ezt 1988-ban egy újságcikk így fogalmazta meg: „A Népkertért pedig igazán kár volna! A fák lombja ma nagyobb, mint valaha. ...Csak egy kicsit tenni kellene: fel kellene újítani a pázsitot(?), újra ültetni a virágokat, össze kellene szedni a vihar által letört ágakat, seperni kellene az ösvényeket..." Pontosan egy évtized múlva szembesülhetett a városlakó azzal, hogy „park-ügyben" érdemi előrelépés nem történt. „Jelenleg a közpark gondozatlan, a kiöregedő növényállományával már nagyon várja a felújítást - írja a cikk szerzője, Iglói Gyula. Megfogyatkozott fákkal, virágokkal, de egy kialakulóban lévő szoborsétánnyal, az akkor frissen befejezett Tudomány és Technika Házával köszöntött rá az 1989-es év a miskolci népkertre: annak centenáriumán." Iglói Gyula 1996ban megjelent újságcikk-sorozata után egy évvel különleges cikk látott napvilágot a Déli Hírlapban: „A zöldterület csupán pénz kérdése" állapították meg a miskolci képviselőtestület tagjai egy helyszíni bejárás során, amikor az is felvetődött, hogy a védelem fokozása érdekében esetleg be kéne keríteni a parkot. A 20. század úgy zárult, hogy mindenki: újságolvasó és újságíró, sétáló „hétköznapi" polgár és terepszemlét tartó köztisztviselő, vagy képviselő, mindenki aki ebben a városban él egyetértett abban, hogy a zöldterület nem csupán pénz kérdése. Az igény és szükséglet kívánta közösségi elvárás. Pontosan úgy mint egy évszázaddal ezelőtt.