Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 8. (Miskolc, 2001)

A CSABAI-KAPU TELEPÜLÉS- ÉS ÉPÍTÉSTÖRTÉNETE

A Csabai-kapu település- és építéstörténete Miskolc középkori és kora újkori közlekedés-történetében, az országutak és a városkapuk között a csabai vagy mindszenti, a Hunyad utcai, vagy győri (diósgyőri), a Fábián úti, vagy Fábián kapui, a Boldogaszszony vagy szentpéteri, illetve legkésőbb a Zsolcaikapui út elnevezésekkel találkozunk. Az országutak ezeken a kapukon át vezettek a belváros, vagyis a város lakott részei felé, s az utazók, vagy kereskedők a városból a kapukon át folytathatták útjukat tovább. Korai előfordulása ellenére a Fábián kapu nem országidra, hanem a város szántóföldjére vezetett, s hasonlóan ilyen értelemben fordul elő a meggyesaljai kapu. Van még egy különleges kapunk, „miskolci specialitás" az 1771-től emlegetett Sötétkapu, amely a középkori piacteret lezáró, mintegy belvárosi „átengedő" funkcióval rendelkező kapu volt. A 18. század végéig (a Kazinczy u. 1794. évi megnyitásáig) a Pestről érkező, s Szentpéteren át továbbvezető forgalom ezen a kapun át haladt, de a kapu nem volt vámszedő hely. E kiadványsorozat 2. kötetében, 1995-ben foglalkoztam a Zsolcai-kapu kialakulásával, valamint a Zsolcai-kapu környékén települt ipari üzemek, cégek, a közlekedési csomópont történetével. A Zsolcai-kaput a város szívének is nevezték, hiszen itt alakult ki az újkori vásártér, s a vásározók fogadására, ellátására szolgáló megjelelő vendéglátó hálózat is. A Zsolcai-kapu mai napig megőrizte a 20. század elejére jellemző építészeti áradatát, s ezen belül lakáskultiíráját. A jó beépítettség szolgálhat magyarázatul arra, hogy a Soltész Nagy Kálmán utca és térségének bérházai, intézményei napjaink igényeinek is megfelelnek. A Győri-kapu történetével az 1997-ben megjelent 4. kötetben foglalkoztam. A Pest-Csaba-Miskolc közötti országút - az ott leírtakból is kitűnően - Miskolcon ágazott el egyrészt Diósgyőr felé, másrészt Sajószentpéter irányába, a Sajó révhez. 1637-ben említik, hogy a miskolci főutca, a Derék utca, az ország útjába torkollik, amely szántóföldeken halad Diósgyőr vára és a mezőváros felé. A városi út vége és a városkapu a mai Zenepalota környékén lehetett, majd ahogy terebélyesedett a város, úgy helyezték mindig kijjebb, Diósgyőrfelé a városkaput. A városkapuk természetesen más országos főútvonalak mentén is változtatták helyüket, s mivel ezek a várost körbekerítő sáncokat szakították meg, amikor a kapuk „mozogtak", a város sáncait is újra építették, vagyis a várost újra kerítették. A 16. század közepe, 18. század közepe közötti évszázadban öt ilyen alkalomról tudunk. Első ízben a mohácsi csatavesztés után, de 1562-őt megelőzően a török beütéstőli félelem volt az oka a város árokkal és sánccal történő körbevételének. Második alkalommal 1690-ben ásatták újra az árkokat. 1703-ban a sáncokat töviskoszorúval magasították, erősítették meg. 1711-ben, Rabidin császári generális garázdálkodása után volt szükség ezekre a munkákra, hiszen nemcsak épületekben esett nagy kár, hanem leégett a város „védő-rendszere" is. Ötödször és utoljára 1739-ben, a pestis távoltartásának reményében kerítkeztek a városban. Ezt követően a sánc és árok fokozatosan elveszítette jelentőségét, a város kinőtte azt. így lassan emlékké váltak a „történelmi városhatárok". (Rekonstruálását 1926-ban Nyíry Dániel egy átfogó, máig használható tanulmányban végezte el.) E fejezetben a Csabai, vagy Mindszenti-kapu emlékét idézem fel, majd a Miskolcot Mindszenttel, Mindszentet Hejőcsabával összekötő országút mentén haladva elemzés tárgyává tesszük e középkori útvonal beépítését, a beépítettség alakulását napjainkig. A kö-