Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 8. (Miskolc, 2001)
A SZÉCHENYI UTCA IPAROS-, KERESKEDŐ- ÉS POLGÁRHÁZAI
Az egykori városkép, 1965. lipszis-szelet alakú konzolokból és dísztelen tagozatú vasrácsokból állanak. Az 1980-as évek végére, 1990-es évek elejére befejeződött rekonstrukció a homlokzat korábbi megjelenését megtartotta, ahhoz hasonló hangulatú, s a környezetbe illeszkedő ráépítést, „magasítást" illesztett azért, hogy a tömb két szélén álló épület magasságáig emelje ezt a korábban jellegtelen megjelenésű lakó- és üzletházat. A földszint portál-alakítása részben az épület adottságaiból következett, másrészt alkalmazkodott a szomszédos épületek portáljaihoz. Az üzletek működtetését úgy kellett megoldani, hogy az épület bejárata az utcai front felől biztosítható legyen. A Széchenyi u. 94. számú, négy szintes sarokház (az 1987-es bontást követően két év alatt) 1989 elejére készült el. A korabeli sajtó sokat foglalkozott a lakások értékesítésével. Ezek voltak ugyanis az első lakások, amelyekre licitálni lehetett. A tulajdonos nem a legtöbbet ígérő lett, hiszen a lakások négyzetméterének ára meghatározott volt (29.500 Ft), hanem az, aki a legtöbb, azonnal lefizethető öszszeggel rendelkezett. Mindez a városirányítás tanácsi rendszerének utolsó - teljes - évében történt. A sajtóhír szerint „eldöntötték, hogy menynyiért hirdetik meg a Tulipán-tömb rehabilitációja során felépült új házban, a Széchenyi u. 94. szám alatt lévő lakásokat. Mindez a városi tanács végrehajtó bizottságának ülésén történt, ahol határoztak, hogy - tekintettel a megváltozott gazdasági körülményekre - átdolgozzák a lakáshoz jutás feltételeit javító pénzügyi támogatás helyi rendszerét." Az átadás óta eltelt évtizedben az épület külső megjelenése nem változott, lakói természetesen cserélődhettek. 2001-ben a földszinti üzlethelyiségekben a SZÜV Computer Rt. Területi Igazgatósága működik. IRODALOM (illésy-laczó): Reggeli robbantás Miskolcon (a Széchenyi u. 94. emeletes ház halála). Déli Hírlap, 1987. február 16. (k. ó.): Hová költöznek a felújítás idején. Rehabilitációs cserebere (a Tulipán-tömbben). Déli Hírlap, 1986. április 22. (oravec): Robbantással olcsóbb. Eltűnt egy öreg ház. Észak-Magyarország, 1987. február 16. (szántó): A felére sem volt érdekló'dó'. Licit a Tulipán-tömb lakásaira. Déli Hírlap, 1989. március 1. A Skálától a Tulipán-tömbig. Déli Hírlap, 1989. január 27. A városi tanács vb-ülésén. Lakások és forintok. Déli Hírlap, 1989. január 13. -.-: Elterelik a forgalmat. Holnap reggel robbantják! (a Széchenyi u. 94. számú házat). Déli Hírlap, 1987. február 14. FORRÁSOK B.-A.-Z. m. Lt. TV. 1905/c. 16.438/1907. B.-A.-Z. m. Lt. IV. 1906.1033/1911. B.-A.-Z. m. Lt. IV. 1906.12.022/1914. B.-A.-Z. m. Lt. IV. 1906. 22.785/1934. B.-A.-Z. m. Lt. IV 1906.19/1938. (vö.: Mindszent u. 14. sz.)