Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 7. (Miskolc, 2000)

AZ AVAS A VÁROSKÉPBEN

T ! Kertmegnyitás IT Van szerencsém a n. á. közönség becses tudomására adni, hogy ai AVAS legszebb pontján lévő úgynevezett AVASI VIGADÓT 1908. évi május 23-án szombaton ünnepélyesen Cejztl JíBÍ zenekara közreműködésével megnyitom. Bátorkodom a n. è. közönség becses figyelmét felkivm'. a Felső-Magyarországon ez idüazeriut még egyedül illó önműködő é* saját üzemű gázvilágitisra, mely felülmúlja az eddig használatban lavfl összes világításokat. Állandó meleg konyha. Naponta frígen csapolt koMnpi sor, Tisztán kezelt urasági hegyaljai borok! Rendes városi árak! A o. é. közönség Bzives pártfogását kéri : a. tulajdonos. Egy vendéglői tájékoztató-reklám a századelőről biztosítva ezzel a városképben betöltött jelentős szerepét. A századforduló tapasztalatait figyelembe véve indokolt lenne ennek érdekében feléleszteni az Avas Rendező Bizottság funkcióját, gyakorlatát. így a tulajdonosok, a szakemberek mellett egy társadalmi, vagy önkormányzati bizottság is véleményt mondana minden tervről, védve ezzel az együttes értékeit." A gondolat megfogalmazása óta közel tíz év telt el, s továbbra is reménykedni lehet annak esetleges megvalósulásában. Az avasi pincék a munka mellett a látvány, a szórakozás, a társasági élet, a vendéglátás színterei is voltak. Ezt foglalta versbe 1903-ban Kozma Andor, „Ének az Avasról" című költeménye alábbi soraiban: „Víg mulatók tüzes bortól / Széles kedvben égve / Látják, tudják az ívásnak / Mindig egy a vége. / S mivel úgyis egy a vége, / S megértjük azt mind mi: / Nagy bolondság volna tőlünk, / Amíg élünk, az Avason / Nagyokat nem inni." Az Avas irodalma - irodalom az Avason című tanulmányában Porkoláb Tibor kifejti, hogy az Avas pince- és borkultúrája valamilyen módon mindenkit „megérintett", az Avasverseknek kialakult egy különös motívumrendszere. A bor összetartója, „szervezője" kisebbnagyobb és természetesen irodalmi asztaltársaságoknak. Sassy Csaba pedig mindent és mindenkit versbefogalmazó, vagy dalszövegbe foglaló könnyedségével kiérdemelte az „Avas poétája" címet. S ez a „cím" neki valóban kijár, példa rá Az Avas című versének egy strófája: „Öreg Avas, én szeretlek, / így ősz felé legkivált, / Mikor egy-egy bennszülött / A pincék elől lekiált... / Teli pohár a kezében... / Te reád köszönti éppen / Borosfejű vén hegyünk... /... Rábólintanak a lombjaid / Hogy: „ez a mi emberünk." Az avasi pincékről, avasi hangulatról szóló minden versben, minden dalban ott érezzük a vendéglátást, amelynek színterei, formái csupán az eltelt évszázadban kötetnyi összefoglalást igényelnének. A pincék között időről időre változott a bormérések, „kurtakorcsmák", kifőzdék, vendéglátóhelyek száma. Az bizonyos, hogy akinek pincéje volt, az egyben berendezkedett vendéglátásra, poharazásra is. Az 1910-ben megjelent Miskolczi Kalauz írja, hogy „igen sok bormérés van az Avashegy pincesorai között, amelyeket csak a meleg időszakban keresnek fel. Ilyenkor a nyári késő délutánokon és estéken hangos cigányzeneszó és víg danázástól visszhangzanak az ősi Avashegy bús, árnyas berkei. E helyeken hideg ételeken kívül esténként meleg, magyaros főztet is lehet kapni." A hivatásos vendéglők száma mindig kevés volt a városban is, s persze az Avason is. Egy 1910-es összeírás szerint Miskolcon 113 korcsmát, 10 kávéházat, s mindössze