Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 7. (Miskolc, 2000)

AZ AVAS A VÁROSKÉPBEN

nyékéről, távolabbi helyekről, így a Hegyaljáról származtak, de volt olyan is, ami Nagyváradról került ide. A miskolci eladók között szőlősgazdát és iparost egyaránt találunk. Fellelhetők olyan kiemelkedő, vagyonos miskolci nemesek, mint Vay Miklós, Almássy József, Szepessy Zsigmond, Ragályi József vagy Fáy Bertalan. Vay Miklóssal való kapcsolata a görög kereskedőnek három megyére terjedt ki, de mert egyik borszállítója is volt egyben, Vay jóvoltából Bécstől Londonig fuvarozott palackos bort „ura" megbízásából. Egyetlen kereskedő is sejteti, hogy milyen nagy volt a kínálat, milyen jelentős termésmenynyiségeket kellett értékesíteni. Pataki számadáskönyveiben olvassuk, hogy vásárolt bort a diósgyőri koronauradalomtól, „Sok uraságtól a Hegyaljáról", „miskolci sok becsületes embertől", de gyakori származási hely Tállya, Mád, Tokaj, Újhely, Liszka és Erdő-bénye, míg Miskolctól nyugatra Eger és Gyöngyös térsége. 1755-1790 között több mint 13.000 hordó bort vásárolt fel, amelyért több mint 400.000 forintot fizetett. A jó kereskedő a haszonról soha nem beszél, az övét sem ismerjük, hiszen nem írta le. (Viszonyításként sokat sejtet, hogy ugyanabban az időben Debrecenben 16 részvényessel egy salétromgyártó manufaktúra kezdte meg működését. A fontos és nagy vállalkozás alaptőkéje 170.000 forint volt.) A görögök miskolci borkereskedelmének hatalmas, önálló kötetet kitevő levéltári anyaga maradt fenn. Ezek meggyőznek bennünket arról, hogy sokfelől, sokféle borokat gyűjtöttek össze a miskolci és főleg avasi pincékbe. Talán ez is indokolhatja a pincerendszer nagyságát. Marjalaki Kiss Lajos történész kiszámolta, hogy a város határában és környékén soha nem termett annyi bor, mint ami ilyen pincerendszert indokolttá tett volna. Az avasi pincék egyfajta tároló helyül szolgáltak, s innen szállították vagy hordókban, vagy palackozva, de mindig nagy tételben a hegyaljaival vetekedő minőségű italt. A gazdag borkultúrát a filoxéra járvány pusztította el, a görög kereskedők fénykora viszont ezt megelőzően letűnt. Többségük asszimilálódott, s leszármazottaik sokféle foglalkozással beilleszkedtek a kevésbé mozgalmas hétköznapi életbe. Helyüket átvették a zsidó kereskedők, de az ő üzleti életükben a bor már nem játszott meghatározó szerepet. A szőlőművelés és a borkultúra bár velejárója maradt a polgári létnek, nem a haszonszerzés, hanem a szórakozás, a közösségi életben betöltött szerepe lett a meghatározó. Ezzel az „örökséggel" találkozunk a 20. században. IRODALOM Gyulai Eva: Szőlőbirtoklás Miskolcon a 16. században. Officina Musei, 3. Miskolc, 1995. Gyulai Eva: Termelés és kereskedelem a középkori Miskolcon. (In. Kubinyi András szerk.: Miskolc története, I. A kezdetektől 1526-ig) Miskolc, 1996. 255-336. pp. Rémiás Tibor: Az „Avas Hegy" Miskolc 18. századi szőlő- és borkultúrájában. (In: Dobrossy István szerk.: A Miskolci Avas. Monográfia a város jelképéről.) Miskolc, 1993. 211-335. pp. H. Szabó Béla: Miskolc város szőlőmonográfiája 1313-1963. És a felújítás lehetőségei. Miskolc, 1963. Szendrei János: Miskolcz város története és egyetemes helyirata. Miskolcz, 1911. IV. kötet. 783-792. pp. Szabadfalvi József: Herman Ottó a parlamenti képviselő 1879-1897. Officina Musei, 5. Miskolc, 1996. 301-303., 313-315., 330-332. és 401-402. pp. Dobrossy István: A miskolci vendégfogadók és vendéglátás története 1745-1945. Miskolc, 1985. 108-122. pp. Báró Podmaniczky Frigyes: Naplótöredékek. Budapest, 1887. I. kötet. 155-168. pp. Sassy Csaba: A vasgyár füstjétől van „talaj íze" a miskolci bornak. A hivatalos megállapítás ellentmond a régi hiedelemnek, amely szerint a talaj okozná a miskolci bor mellékízét. Reggeli Hírlap, 1927. június 10.