Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 7. (Miskolc, 2000)

AZ AVAS A VÁROSKÉPBEN

A „kezdet" sok szőlőhegyen, nagy területen, többféle tulajdonban lévő termelésre utal, s a művelés „specializált" zselléreket és jobbágyokat, összességében nagyszámú szakértő szőlőmunkást feltételez. A „vég" hasonlóan jól dokumentálható, hiszen a 19. század végén a filoxéra a történelmi borvidékeket rövid idő alatt kipusztította. A korabeli leírások szerint a szőlőtetűnek (is) nevezett veszedelmes rovar hazánk szőlőterületeinek túlnyomó többségét szinte egyidőben támadta meg. Miskolcon az egyik Bedeg-völgy dűlőbeli szőlőben 1885-ben észlelték először. Öt évnek kellett eltelnie, még 1890-ben - a hatékony védekezés reményében - megalakult az első Miskolczi Phylloxera Egyesület. (Ez nyilván egy országos szervezkedés része volt, s azzal kapcsolatot tartva működött.) A filoxéra kitörése előtt Miskolc szőlőterületeinek nagysága 890 kh, Diósgyőré 915 kh, Görömbölyé 1.048 kh és Hejőcsabáé 200 kh volt. A mai Nagy-Miskolcot alkotó törzstelepülések, vagy „történelmi promotórium" területe így összesen 3.053 katasztrális hold volt. Ez - néhány fajtát kivéve - gyakorlatilag megsemmisült, bár mást sejtet Szendrei János várostörténeti monográfiája, mindaz amit a védekezésről, s a korabeli miskolci borkultúráról ír. Eszerint „a phylloxera fellépte daczára borkereskedelmünk a 80-as évek második felében is még eléggé jelentékeny. Voltak czégeink, amelyek több ezer hordó bort vásároltak évenként, czégeink, amelyek 1-2 egyént állandóan utaztattak, hogy borainkat az osztrák tartományokban, a szomszédos Szerbiában, Romániában elhelyezzék. ... Mindazonáltal Miskolcz város borkereskedelme, különösebben pedig a termelők borkészletének eladása, az utóbbi években több akadályba ütközött. Az általános kereskedelmi pangás is bénítólag hatott közre, legfőképpen pedig azon országos hír, hogy a borgyártás, borhamisítás fészke Miskolczon van." A jeles történetíró feljegyzéseit két vonatkozásban szükséges kiegészíteni, illetve korrigálni. Amit a „jelentékeny" borkereskedelemről ír, az még a filoxéra előtti állapotra vonatkozik, amit viszont a borhamisításról közöl, az dokumentálhatóan jóval korábban kezdődött, s elválaszthatatlan a görögök által képviselt lengyel borkiviteltől. A filoxéra veszélyeire Herman Ottó, 18871892 között Törökszentmiklós, 1892-1897 között pedig Miskolc országgyűlési képviselőjeként több hozzászólásban is felhívta a figyelmet. Országgyűlési beszédeiben (összesen négyet tartott e témában) fény derül a kór előzményeire, s arra a bizonytalanságra, amely jellemezte a szakértőket, s akadályozta a gyors döntést, a hatékony reagálást. Francia példa alapján felvetődött az érintett, fertőzött szőlőterület teljes kiirtása, amelyre számos egyéni gazdaság mutatott példát Miskolcon is. Egy másik elképzelés amerikai szőlőfajtával történő újratelepítést tartott hatékonynak. Rengeteg ilyen „alanyt" hoztak be az országba, s Miskolcon 1885-ben városi közgyűlési határozat született arról, hogy „phylloxera mentes szőllőtelep rendeztessék be". Főleg a jobb módú gazdák éltek ezzel a lehetőséggel, de ezeknek a szőlőtőkéknek a sorsa az avasi promontóriumon nem követhető nyomon. Ismét más verzió a domb- és hegyvidéki szőlőtermesztés helyett a homoki szőlőkultúra meghonosítását erőltette, s ennek érdekében több tízezer szőlőtövet, vagy tőkét ültettek a megfelelőnek vélt helyekre. Az avasi domboldalon minden elképzelt változat előfordult. A szőlőkultúra összességében azonban kipusztult, mindössze néhány különleges, ellenálló fajta vészelte át a kórt, s ezekre (pl. fekete rizling) még egy-két évtizeddel ezelőtt