Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 7. (Miskolc, 2000)

LILLAFÜRED

A Palota-szálló, mint idegenforgalmi látvány és a rendezvények közkedvelt helys zine 1933-1940 között „Lillafüredi Fürdőújság" címen a Bükk kultúráját és fürdőit propagáló ké­pes szemle, társadalmi, irodalmi és turisztikai írásoknak, közérdekű ismereteknek és tájékoz­tatóknak helyet adó idénylap jelent meg. A lap szerkesztői közül Soltész Imre, Répássy Antal és Földes Lajos neve ismerős más miskolci lapok­ból, kiadványokból is. A Fürdőújságon kívül a miskolci napilapok is rendszeresen beszámoltak egy-egy fontosabb, vagy országos jelentőségű eseményről, hiszen a Palota-szálló önmagában is látvány, idegenforgalmi érdekesség lett, ahol valamilyen rendezvényt tartani egyet jelentett a korabeli társadalom „elit" színvonalával. Csupán jelzésértéke van azoknak a kivá­lasztott eseményeknek, amelyekről néhány sor­ban vagy érdekességük, vagy a korszakra jellem­ző hangulatuk, vagy irodalom- és művelődés­történeti vonatkozásaik miatt-megemlékezem. A válogatás az 1931-1935, valamint az 1992-2000 közötti évek miskolci sajtójából történt. Érdekességként jegyezhetjük fel a kormány­zó, Horthy Miklós lillafüredi látogatását 1931­ben. Ez pontosan egy évvel azt követően történt, hogy a bejelentett hírek ellenére sem jött el (a mi­niszterelnök Bethlen István sem) a Palota-szálló hivatalos átadására. 1931 májusában a kormány­zó fia, „vitéz Horthy István lovassági tábornok vezetésével félezer lovas kisgazda és levente szelte át a Bükköt". Az Eger-Lillafüred közötti út utolsó szakaszát az ún. „lustavölgyi szerpenti­nen" tették meg. (A „program" 500 kilométeres lovaglás volt, s napi 45 kilométert kellett meg­tenni, majd utána tábort verni.) A korabeli sajtó szerint az összegyűlt hatalmas tömegből senki sem sejtette, hogy a lustavölgyi hídról kikanya­rodó kormányzósági autóban Horthy Miklós és felesége, valamint a kormányzó első szárnyse­gédje, Koós Géza ül. „Magánemberként, minden hivatalos fogadtatást kikapcsolva érkezett, ...a Palotaszállóba vitt útjuk, a részükre fenntartott lakosztályba." Mikor a lovasok megérkeztek a Lilla-szálló elé, addigra Horthy Miklós megérke­zett, hogy a lovas díszmenet tiszteleghessen előtte, valamint a város és a megye tisztikara, or­szággyűlési képviselői előtt. „Aki a déli órákban a Szinva-forrásnál járt - írja a lap tudósítója -, vagy a Hámori völgyben tévedt a táborozó lova­sok közé, az egy furcsa és érdekes világban ta­lálta magát... Bábeli zűrzavar uralkodott itt a tá­borozó lovasok között, akinek soraiban éppúgy otthonos volt a német szó, mint az olasz, a fran­cia, az angol, a lett, a finn és a magyar." A lova­sok Horthy Istvánnal élükön átvonultak Miskol­con, amit - a tudósító szerint - a filmhíradó ope­ratőrei is rögzítettek. Annak viszont nincsen nyo­ma a Palota-szálló vendégkönyvében, hogy 1931. május 22-én egyik lakosztályában a kormányzót is „vendégül látták". A látogatás után lépett életbe az „állami taka­rékossági akció", amely közvetlenül érintette Lü­lafüredet és Miskolcot is. Alig másfél éves nyitva

Next

/
Thumbnails
Contents