Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 7. (Miskolc, 2000)

MISKOLCRÓL ALKOTOTT KÉP

( valósulni látszik, hogy ti.: „Miskolc mind természeti helyzete, mind kiterjedt kereskedésénél fogva (az) egyik legnagyobb jövőjű város". Természeti helyzete - s ez tűnik fel a 20. századi szlogenekben - alkalmassá teszi „Borsod országgá válásra", kereskedelme, amely a bor és a görögök révén virágzó volt, a kereskedelmi oktatásban, Miskolc egyetemi oktatási központtá válásában ölt majd testet. A „legnagyobb jövő" még nem jelenti, nem is sejteti a felsőmagyarországi szerepkör betöltésének lehetőségét, inkább a vármegyei székhellyé, a régió központjává válásra, az uradalomtól és a megyétől való elszakadásra, az önálló, mások által nem korlátozott polgári fejlődésre vonatkozik. (Ne feledjük el, hogy az önállósodási törekvések a polgári átalakulásra vágyó város és a nemesi kiváltságait megtartani szándékozó vármegye napi konfliktusában kellett, hogy kiérlelődjenek és megvalósuljanak.) Miskolc megkülönböztetett természeti környezete már korábban, 1816-ban feltűnt Magda Pál földrajzi-statisztikai munkájának egyik fejezetében. Akár ezt is tarthatnánk a „Borsod ország" elképzelés ősfogalmának, alap-képletének. A szerző ugyanis a következőképpen fogalmaz: „... Borsod vármegyében mind a felföldet, mind az alföldet öszvehúzva együtt találod. Úgy látszik, hogy a természet itt egy kis képben összefoglalva az egész Magyarországot akarta megmutatni. Búza és bor, vas, acél, számtalan szép marha, ló, juh, sertés; becses kövek, érces vizek, nagy hegyek, nagy térség, mind egy vármegyében." Fényes Elekkel, Bozena Nëmcovà leírásával folytathatnánk ezt a sort, s kiegészíthető lenne még néhány hasonló városi megfigyeléssel, amely közhelynek is tűnhet. Egy a fontos, hogy a különböző szándékkal készült leírásokból csaknem hasonló városkép, vagy legalábbis olyan domináló elemek rögzítődtek, amely hasonló városképet szült. (A városkép-alkotás hasonlóságában az más kérdés, hogy az egyes szerzők, még ha kortársak voltak is, mit vettek át egymástól.) A 19. század végén, - minden bizonnyal ebben nagy szerepet játszott a magyar honfoglalás ezredéves ünnepségeire való készülődés, a nemzetközi, majd az országos és a helyi rendezvények lebonyolítása - egy „műfaji" váltásnak lehetünk tanúi. Egyrészt „megszületik" a magyar képes levelezőlap kiadás, amely először egy-egy település központi építészeti képét, később egyegy jelesebb objektumot (középületet, szobrot) majd különlegességeket is bemutat, illetve a helyi megrendelők ezt a sorrendet követik, a helyi nyomdák pedig ezt követendő példaként fogadják el. Az érintett várost tehát nem bemutatják, hanem a város mutatkozik be az ország előtt a legjellemzőbb, legtöbbet sejtető építészeti arculatának egy részletével. Ezt a képet pedig nemcsak magával viszi, hanem elküldi a turista, az „idegen", magával vive szubjektív tapasztalatait, benyomásait, véleményét. Egy város a látványnyal lép a külvilág, az ország nyilvánossága elé. A korábbi tudományos vállalkozások, amelyek az ország egészének bemutatását tűzték célul, - nevezhetnénk a műfajt országleírásnak, most „konkretizálódnak", megyetörténeti és főleg várostörténeti monográfiák születnek. 18861911 között negyed évszázad alatt Szendrei János ötkötetes monográfiája a város imázsát alakító tényező. Egy évszázad elteltével és a városban élők számára, vagy a város iránt érdeklődők számára is meghatározza a városról alkotott képet. A napi és hetilapok rendszeressé válása új kaput nyit befelé, s betekintést, rálátást enged a kívülálló számára. A századfordulóra összességében más válik fontossá, mint a korábbi évtizedekben. Gyulai