Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 7. (Miskolc, 2000)

LILLAFÜRED

lui 2000 köbméter föld- és kőanyag elszállítására lesz szükség. Az építkezés megindulását ma már 1.200.000 tégla és 1.000 köbméter beoltott mész várja. A szálloda építése és a többi építkezések a tavasszal közel ezer munkásnak fog hónapokig munkát adni." 1927 október elejére már álltak a falak, s a Miskolc felőli részen hozzákezdtek a tetőszerke­zet építéséhez is. Az ilyenkor „bevett szokás sze­rint" meg kellett tartani a bokréta ünnepet. Erre Bethlen István miniszterelnök, négy miniszter, s még kb. negyedszáz hivatalos és magas rangú vendég volt hivatalos. 1927. október 5-én a miskolci pályaudvarra megérkezett a vendégeket szállító külön-vagon, amelyet a fogadás után mozdony vitt tovább a szárnyvonalon a vasgyárba, a ládi állomásig. Itt a miniszterek átszálltak a Szinva-völgyi erdei vas­útra, s azzal mentek tovább a már készen álló lillafüredi fogadó állomásra. A vendégek lak­osztályait a répáshutai út melletti Lilla-szállóban alakították ki. A miniszterelnök nem jött el, a pénzügy, a földművelésügy, a belügy miniszteri szinten képviseltette magát, s még néhány állam­titkár is velük tartott. A jelenlévők megfogal­mazták, hogy a kormány minden erővel fokozni és biztosítani kívánja az újjáépített Lillafüred idegenforgalmát. „Azt akarja a kormány - hang­zott el -, hogy a Lillafüred újjáépítésére fordított és még fordítandó milliárdok meghozzák a ma­guk gyümölcsét." Tehát nemcsak a Palota-szálló befejezéséről, hanem - ekkor még - további épít­kezésekről is szó volt. Be kellett fejezni a mélyfú­rási munkálatokat, amelytől meleg vizet vártak, s erre telepítendő gyógyintézetet reméltek. „A munkák nagyon előrehaladott állapotban van­nak, s bizonyos, hogy melegvízre akadnak. Ak­kor máris megoldást nyer a fürdőlétesítés kér­dése." Az épületfejlesztési tervek között a Lilla szállóra még egy emelet-ráépítés szerepelt, s ha­sonlóan emelettel akarták fogadóképességét nö­velni az erdőkincstár tulajdonában lévő Sós- és Matyó villáknak. A miniszterek megbeszélésén komolyan vetődött fel Lillafüred bekapcsolása a Miskolc-Budapest közötti vasútvonalba. A szárny­vonal kiépítésének egyik - akkor lehetséges - meg­oldása a vasgyár érintésével Lillafüred végállo­más volt. A nagyszálloda alapozási munkálatai, 1928. A Palota-szálló építése közben, 1928.

Next

/
Thumbnails
Contents