Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 7. (Miskolc, 2000)
LILLAFÜRED
A lillafüredi „ős-nyaraló": a Weidlich-villa története Az 1892-1898 között Lillafüreden felépített 11 nyaraló között nem találjuk a miskolci fűszerkereskedő Weidlich-családét. Az első bükki útikalauzban láthatjuk Váncza Emma miskolci fényképész felvételét, amely délnyugati irányból mutatja a nyaralótelepet. A parkosított, sétány által „kettéosztott" területen négy villát azonosíthatunk, közöttük egyik sem lehet az övéké. Az első lillafüredi képeslapok viszont már a tó fölé emelkedve, néhány kisebb épület, nyaraló szomszédságában ábrázolják. (Építési dokumentációját nem ismerjük, mint ahogy a többi, 19. század végén, 20. század elején épített villáét sem, mert ezeket a földművelésügyi minisztériumba kellett jóváhagyásra felküldeni, vagy az ott készített tervek alapján lehetett építkezni.) A család története viszont ismert, sőt a „lillafüredi idill" megértéséhez sokat segít a villa megmaradt emlékkönyve. (Tuzson Lóránt miskolci lakos tulajdonában volt a vaskos kötet, s csupán lehetőség volt arra, hogy néhány évvel ezelőtt másolata a Levéltárba kerülhessen. A tulajdonos halála után a napló hollétéről nincsen tudomásom, pedig fontos családtörténeti feljegyzéseket is tartalmazott.) A villa tulajdonosa Weidlich Pál volt, aki 1862-1946 között élt, s a legismertebb miskolci kereskedők közé tartozva, neve mindig a virilisták (legtöbb adót fizető polgárok) között szerepelt. 1881-ben került Miskolcra, s a hasonlóan jeles Máhr Károly fűszerkereskedésében a „szakma" elsajátítása után üzletvezető lett. Baross Gábor, amikor kereskedelemügyi miniszter volt (1889-1892 között) a nagy jövő előtt álló és jó szakmai ajánlással induló kereskedőt külföldi tanulmányútra küldte. Weidlich Pál Belgrádban, Athénben, Kairóban, Alexandriában, Szmirnában és Konstantinápolyban nemcsak megismerte a világ nagy városainak kereskedelmét, hanem életre szóló tapasztalatokat is gyűjtött. Tanulmányútja után Bécsben töltött néhány évet a híres „Schwarzer Hund" drogériában, ahol szakmai ismereteit elmélyíthette. Ez szolgál magyarázatául annak, hogy miskolci üzletének neve és emblémája (logoja) a Fekete Kutya lett. 1891-ben vette át Máhr Károly üzletét, amihez családi kapcsolatok is kötötték. (A Máhr-féle fűszerkereskedés alapítása visszavezet a „görög kereskedők" időszakába, amikor a miskolci üzletek jelentős része az ő kezükben - tulajdonukban, vagy bérletükben - volt. 1756-ban alapították, s miskolci működése egy évtized híján 200 éven követhető nyomon.) A mai miskolciak előtt is ismert a Széchenyi u. 19. számmal jelölt ún. „Weidlich-palota". Ez 1911-ben két középkori telken épült, s két egyemeletes, 19. század eleji polgárház állt a helyén. Átadásakor a város legnagyobb üzlet- és bérháza volt, amelyben 30 lakás és 24 üzlethelyiség kapott helyet. Miskolc akkori építészeti díszének tervezője Hajós Alfréd (1878-1955) volt, aki Miskolcon a Hitelintézeti Palotát (Széchenyi u. 29. sz.) és a „Népkerti Vigadó"-t is tervezte. A fogalom jócskán túlélte névadóját, hiszen a négyemeletes épület kapubejárójának jobb oldalán 1983-ig