Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 7. (Miskolc, 2000)

TAPOLCA

az itt lakók, másrészt az idelátogató vendégek lelki igényeinek kielégítésére református templo­mot építenek. Négy évtized eltelte után, 1989-ben vetődött fel újra az építés szükségessége, s ez re­ális igényhez is kapcsolódott, hiszen a reformá­tus egyházközség tagjai istentiszteletüket, hit­életüket egy piciny imaházban gyakorolják. 2000 márciusában aztán nemcsak a helyi, hanem az országos sajtó is hírül adta, hogy Tapolca új re­formátus körtemplomának látványtervei elké­szültek. Az egyterű, 250 m 2 alapterületű tényle­ges templomrész mellett emelkedik majd a to­rony. A református körtemplom a településré­szen kulturális centrum is kíván lenni a 21. év­század elejétől, hiszen a munkálatok első üteme reálisan még ebben az évben befejeződhet. Az alapkőletétel 2000 első felében ha megtörténik, két év alatt az új templom „éke is lesz az üdülő­övezetnek" - fogalmazta meg Csőri Bertalan lel­kipásztor. IRODALOM —: Tapolca, Szent Anna sziklakápolna. Tapolcai Fürdőújság, 1935. 4. sz. 1. p. —: Ötezer katolikus hívő a tapolcai barlangtemplom felszentelésén. (Túltesz a Gellérthegy sziklatemplomán Tapolca legújabb nevezetessége.) Felsőmagyarországi Reggeli Hírlap, 1935. jú­lius 24. —: A katolikus társadalom ünnepe volt a tapolcai sziklatemplom felszentelése. Felsőmagyarországi Reggeli Hírlap, 1935. július 30. - -: Fényes aratási ünnep volt csütörtökön a tapolcai kibővített sziklakápolnában. Magyar Élet, 1940. augusztus 15. —: Mi épült és mi nem épült Tapolcán? Reggeli Hírlap, 1933. június 4. iglói Gyula: Sziklakápolna épült a Verebesen. Az Észak-Magyar­ország miskolci melléklete, 1993. augusztus 3. —: Akropolisz. Tapolcai Fürdőújság, 1940. július 25. (kiss): Kié lesz az Akropolisz? DéH Hírlap, 1991. június 6. Krisztik Pál: A Miskolc-Tapolcán lévő Akropolisz tanulmányterve. Miskolc, 1998. (Itt szeretném köszönetemet kifejezni az építé­szeti tervezőnek, hogy anyagát rendelkezésemre bocsátotta, s azt felhasználhattam.) Sz. K: Református körtemplom épül Miskolctapolcán. Észak-Ma­gyarország, 2000. március 13. illésy Sándor: Miskolctapolcai templomépítők. Népszabadság, Észak­Magyarország melléklet. 2000. március 13. A református templom makettja 1. A református templom makettje 2.

Next

/
Thumbnails
Contents