Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 7. (Miskolc, 2000)

MISKOLCRÓL ALKOTOTT KÉP

foglalkozik a miskolci kenyérrel, sőt leírásának külön fejezetet is szentel. így a 19. fejezetben, amelynek címe „De alto pane Miskolcziense", a következőket írja: „kenyereink különös díszévé válnak piaczunknak, nemcsak azért mert kellemes az ízük, szép fehérek és jó az alakjuk is, és azok között a jó kenyerek közt, amelyeket az országban piaczra visznek és árusítanak, különösen kitűnnek. Sajnos nem ritkán akadnak olyan asszonyok, akik a londoni pékek nyomdokait követik, s kenyereiket timsóval rontják meg, így szeretnék annak fehérségét és alakját jobban növelni." (De erre nálunk nincsen szükség, hiszen „a szebbik nem kölcsönös látogatásokkal ...szívesen segíti a házi munka és háztartás gondjait; és a kenyér sütés méltán jóhírű, mert a kenyér itt ízénél és formájánál fogva is kitűnik, ugyanis szépen megkel dagasztáskor, s remek fehér ízű.") A 20. század első évtizedében két miskolci képeslap is tudtul adta a Búza téri vásárok másik látványosságát, a „lacikonyhát", vagy a „sokadalom lacipecsenyését". (A régi sütőasszonyokból így lettek önálló mesterség képviselői a pecsenyesütők. A pecsenyések kezdetben kizárólag a női nem képviselői voltak.) A képek sátor és faépítmény alatt üst felett szorgoskodó asszonyokat, különféle fazekakat, s természetesen a szájtátó, kíváncsi gyerekek mellett a vásározókat, éhüket oltó kereskedőket ábrázolnak. A vásári-piaci kenyér és cipó elválaszthatatlan volt a friss bőrös hús evésétől. A szokás, vagy a miskolci különlegesség kezdetére, jellemzővé válására nehéz adatokat találni a 16-18. századi leírásokban. Ennek oka az, hogy a lacikonyha elnevezés a 18. század végétől gyökeresedett meg nyelvhasználatunkban. „A vásárokon, piacon felállított sátor vagy rögzített bódé, amelyben frissen sült húst árulnak" a Magyar Nyelv Értelmező Szótára szerint 1785-től ismeretes. A „lacipecsenye" pedig jobbára a 19. század végének bőrös-húsokból készült, s a cipóval öszszekapcsolódó étke. 1899-ben „lacikonyhán sütött pecsenye", s egy másik mondatban „kétfelé vágtak egy-egy fehér cipót, s úgy vártak a megrendelt Céhbehívó tábla a perecesek jelképével, 1798.