Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 7. (Miskolc, 2000)

TAPOLCA

lós, a nádastói szőlők alatt - ha nem találnak eledelt az erdőben - a krumpli és kukorica ültetésekben rendkívüli károkat okoznak. Hogy meddig voltak az erdőben vaddisznók, legalább olyan nehéz megmondani, mint azt, hogy mikortól úszkáltak hattyúk és mióta úszkálnak megint a csónakázó tó vizén. Annyi azonban bizonyos, hogy az erdőt rendszeresen járó szakember fedezett fel fiatal vaddisznó bőrt, ami pedig a madarakat illeti a szigeten előfordul néhány tőkésréce, s pár darab „bütykös" hattyú, kedvenc eledelükkel, a hínárfélékkel táplálkozva. Tapolca változatos növényzetében nem elhanyagolhatók a vizek növényei. Némelyek különlegességét az adja meg, hogy távoli helyekről hozták őket az itteni meleg vizekre. Legszebbek közülük a fürdő előtti melegforrásba egykor telepített tündérrózsák, de talán megtalálható még az amerikai származású tóalma is. Ha végigsétálunk a Hejő patak mentén, tavasszal gyönyörködhetünk a gólyahírben, ritkaságnak számít viszont az imbolygó békaszőlő. A növényféleségeket nemcsak színben, hanem méretben is sokszínűség jellemzi: így a víz színén úszik, s elvétve gyökerezik a fésűs békaszőlő. A tó vizének nagyobb részét az átokhínár népesíti be. Ez az amerikai kontinensről közel két évszázada Európába került növényfajta óriási szaporodásnak indult. Valamennyi felszíni vízen megtalálható, így Tapolcán sem kevés problémát okozva a parkgondozóknak. A vízinövények közül megtalálható itt a kagylótutaj, s néhány tő kék vízi jácint is. Miskolctapolcából természetesen nemcsak a vízi, vagy a parkban látható növénykülönlegességek maradnak meg az emlékezetünkben, hanem a hatalmas fekete- és ezüstfenyők, és a szomorúfüzek. Ha az erdőtípusokra gondolunk, leginkább a mészkedvelő tölgyessel, gyertyános tölgyessel és a hárskőris sziklaerdővel találkozunk. Természetesen van itt különlegesség a domboldalon (amit a botanikusok pannon lejtőnek neveznek) éppúgy mint a hegytető színpompás látványában. Áprilismájusban virít a sziklagyep, amely itt a magyar középhegység ősi kultúráját képviseli. Vannak persze egyedi dolgok, amik mellett nem mehetünk el, ilyen a park nagy kocsányos tölgye. Az egykori képeslapok, megsárgult amatőr felvételek visszaidézik a park egykori szépségét, gondozottságát és virággazdagságát. Látszik a gondos kezek munkája. Miskolctapolcának ugyanis voltak kertészeti, s egymást követő, maradandót alkotó főkertészei. Az általuk ültetett, gondozott növények közül még sok most is fellelhető. Barabits Fülöp és Dehmel Nándor nevét 1992-1993-tól Tapolcán sétányok elnevezése igyekszik megőrizni emlékezetünkben. Örvendetes, hogy a park különleges díszfáit és cserjéit ma már tájékoztató táblák is „értelmezik" a látogatók számára. Tapolca legősibb ásatási emléke az ún. őskori telephely. Az 1920-as évek végén a fürdő mögötti Szentkereszt-hegyen lévő sziklafülkében, vagy barlangban jégkorszakbeli ősember nyomaira bukkantak. Diluviális-leletnek, vagy diluviális-rétegnek említik ezt a leírások, ami időben az egymillió és hatszázezer év közötti időszak valamelyik eljegesedési periódusának terméke. Előkerültek az ősember kezdetleges pattintott kőeszközei (dárdavég, kőpenge), két női ékszerdarab, amelyet szarvasfogból készítettek, s egy olyan csontlelet, amelyet nyakszirt-csontként azonosítottak. A barlang egy teljesen steril, érintetlen