Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 7. (Miskolc, 2000)

AZ AVAS A VÁROSKÉPBEN

lékeztek rá. A kútgyűrű köré ekkor egyszerű terméskövekből 60-80 cm falvastagságú házacskát építettek. Ezen belül volt a kút medencéje, azaz a betongyűrűk, amelyek szélessége 120 cm volt. A víz 300 cm mélyen volt, kristálytiszta, s egészen az aljáig, a forrásig átlátható. A kútház 420X420 cm alapterületű, s magasságát 270 cm-ben határozták meg. Félig földben volt, mert partoldalba építették. 1924-ben újra hírt hallunk a kútról, összefüggésben azzal, hogy Miskolcon a tiszta ivóvíz igen nagy kincs, nemcsak becsülete, hanem ára is van. Sokan keresik fel edényeikkel a kutat. „Azonban nem olyan könnyű dolog hozzájutni ehhez a kitűnő italhoz, ami a Jézus kútjából fakad. A kis házikó ajtaja kulcsos zárral van lezárva és csak azok meríthetnek belőle, akiknek kulcsuk van. Valóságos kútgazdaság alakult a Gyöngyvirág utcán és környékén. .. .5000 koronát kell a kútgazdaságba befizetni... A Martintelepről, a Szentpéteri kapuból és az Erzsébet kórház tájékáról is idezarándokolnak." A Jézuskút-sori pincék között volt Lévay Józsefé, a koszorús költőé is. Tury József ekkor megjelent „Az emlékezés lámpásai" c. rövid merengésében írja, hogy lefelé az Avasról az ember csak a régmúltra gondolhat. Feleleveníti a város jeles személyiségeit, majd így ír: „...ezekhez az ősz végi nevezetes összejövetelekhez tartoztak a Lévay József Jézuskút-sori pincéjében rendezett Róráték. A pince mélyéről a legöregebb borok, a legmohosabb üvegek kerültek ilyenkor az asztalra. Megízlelésük csöndet, magábaszállást parancsolt, de egy bizalmas hang mégis megszólalt: kár ezt meginni, mert ilyen bor nem terem több a mi életünkben. Erre Lévay József azzal felelt: De bizony megisszuk azt, mert mi pedig nem élhetünk a más életében." A Jézus kútjával - már amikor Az „egykori" Jézus kútja (Kiss Lajos akvarelljén) csaknem mindenki megfeledkezett róla -, csoda történt. Az oka egyszerűen az volt, hogy tiszta, jobb, mint a Tapolcáról csöveken érkező klóros víz. Az embereket próbálták úgy is távol tartani, hogy azt terjesztették, a temetőn szivárog keresztül a víz, azért ilyen, de eredménytelen maradt ez is. Érdekes esemény volt, hogy 1934-ben a környéken lakó nők külön mozgalmat szerveztek, felkeresték a polgármestert, hogy városi segítséggel tisztítsák ki újra a kutat és környékét. A sajtóban nem kis iróniával jelentették meg, hogy a hivatal ezt meg is tette, „mert ha a miskolci polgár fizeti a vezetékes víz díját, akkor nyugodtan ihatja a kútvizet."A récens gyűjtések és Török István visszaemlékezései szerint a második világháború idején, de azt követően is gondosan óvták a mindig bő vizű forrást „1956-ban is sorba álltak a környék lakói. A vadgesztenyefákkal övezett forrás-körüli kis liget enyhe üdülést jelentett a nyugalmat kereső és pihenésre vágyó, arra sétáló miskolci polgároknak."