Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 6. (Miskolc, 1999)
20 ÉVES A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA (MTA) MISKOLCI AKADÉMIAI BIZOTTSÁGA (MAB)
során kerültek mostani helyükre. A régi épületben a legnagyobb látványosság a díszterem három részes freskója volt. Ezekről annyit tudtunk, hogy alkotójuk Nagy Lázár, budapesti művész. (Ismereteink szerint a kézdivásárhelyi születésű művésznek ez az egyetlen miskolci alkotása. Iparrajz iskolai, de európai ismeretekkel és gyakorlattal rendelkező tanár volt Budapesten. 18611923 között élt, s a fővárosban hunyt el.) A freskó a miskolci kamarai elvárásoknak megfelelően a kereskedelem és ipar témaköreit, jeleneteit ábrázolja. A munkát restaurálta, illetve eredeti állapotába visszaállította Seres László, akinek az épületben látható hasonló részletek (bejárati kapualj, s előlépcső feletti boltozat freskója) helyreállítása is köszönhető. Az épületben látható műtárgyak és festmények, iparművészeti darabok - mint korábban említettem -, múzeumi műtárgyak. Új alkotás viVarga Éva: Díszkút (az előcsarnokban) szont a tükörudvarban elhelyezett „Életfa", Szanyi Péter alkotása. A földszint előcsarnokában elhelyezett „Oroszlán díszkút" Varga Éva munkája. Nagy Gy. Margit faliszőnyege szintén az épület átadására készült el. Már a tervezés időszakában felvetődött, hogy néhány kiemelkedő jelentőségű tudós mellszobrának is helyet kell biztosítani az épületben. Cifka Anna tervező a régió két jeles személyére, Herman Ottóra és Mikszáth Kálmánra tett javaslatot. Szobrok azóta is készültek, de ezek leleplezése (pl. Széchenyi István mellszobra) rendezvényekhez, vagy évfordulókhoz kötődött, így azokról akkor ejtünk szót, ha a MAB éves rendezvényeit elevenítjük fel. Szanyí Péter: Életfa (a tükör udvar ban)