Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 6. (Miskolc, 1999)

100 ÉVES A MÚZEUM

Háborús évek, államosítás, a múzeum átalakítása majd leomlása, az intézmény „összeomlása" Negyedik korszak: 1944-1972 1943 tavaszán „kiállítási termeket ki kellett üríteni, de 1945-ben már újra megnyithatta a múzeum egyelőre az őskori termet, s a régi miskolci bútorok szobáját. 1946. év július 21-én az összes termeket, 1947 május havában pedig a néprajzi nagytermet is. A vidéki múzeumok között az első, amelyik újra a közönség szolgálatába állhatott" - írta 1955-ben a múzeum fél évszázados múltjára visszaemlékezve Leszih Andor. A háborús évekről ennél többet nem tudunk, hiszen Gálffy Ignác már nem élt, Megay Géza a fronton volt, Kiss Lajos és a polgármester Gálffy Imre visszaemlékezései erre az időszakra nem terjedtek ki. Leszih Andor volt a háború alatti „ügyeletes", Gáspár Mihály a „matyó teremőr", és Saád Andor, aki orvosként viszonylag mozoghatott, s rendszeres „felvigyázó" volt a múzeumban. A fent soroltak közül ő az egyetlen, akivel még találkozhattam, hiszen Miskolcra kerülésemtől, 1973-tól ő még gyakori vendége volt a múzeumnak. (Elsősorban a régészeknek, Hellebrandt Magdolnának és Gádor Juditnak, akikkel megosztotta régészeti gyakorlati ismereteit, szakmai tudását, emberi bölcsességét. Ugyanígy volt a néprajzosokkal, Bodó Sándorral és Fügedi Mártával, hiszen a néprajznak, ezen belül a matyó népművészetnek is szakavatott ismerője volt.) Saád Andor gyakorta emlékezett vissza a háborús évekre, a kiállítási anyag és a féltettebb műtárgyegyüttesek csomagolására. A kiállítótermeket csaknem teljesen kiürítették, s nagyobb részüket ládákba zárva az épület alatti nyolc pincehelyiségben raktározták el. Múzeumi anyagot nem, csupán a Tizes honvéd hadimúzeum anyagát szállították el Miskolcról. Utóbbit vasúton Egerbe irányították, ahová nem érkezett meg. Ettől eltekintve a Borsod-Miskolci Múzeumnak nem volt háborús vesztesége. Saád Andor elmondása szerint soha nem maradt üresen a múzeum épülete. Éjjelente Gáspár Mihály és felesége őrizte, napközben rendszeresen látogatást tett Leszih Andor, s gyakorta fogadott itt hivatalos, de katonai vendégeket, személyeket is. Néhány évvel ezelőtt bukkant elő Leszih Andor kéziratos naplója. A háború alatt készült jegyzeteit összegezte ebben, valójában a napló egyfajta beszámoló a távollévő családnak. 1944. november 3-a és 1945. március 21-e közötti időről szólnak a feljegyzések. Ezek közül néhány közérdekű, a múzeummal kapcsolatos megjegyzést idézek, hiszen ez az időszak a múzeum történetében eddig ismeretlen volt. „November 16-án jelent meg a Magyar Elet utoljára. A miskolci nyomdákat vagy elvitték, vagy felrobbantották. Most már sem rádió, sem újság, semmi hír. Senkinek eszébe nem jut, hogy (a) telepes rádión hallgatott híreket leírná és naponta kitennék egy-két helyre a Fő utca épen maradt kirakatába. A város vezeté-