Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 6. (Miskolc, 1999)

50 ÉVES A MISKOLCI EGYETEM

az induló négy tanszék 4 intézetté és ezen belül 14 tanszékké gyarapodott, fejló'dött.) Az egyetem e rektori korszakának másik, maradandó értékű „alkotása" volt a közgazdasági szakemberképe­zés megkezdése, intézetalapítás, majd a karrá vá­lás feltételeinek, folyamatának biztosítása. Az 1982/1983-as tanév elején Porkoláb Albert a me­gyei tanács akkori elnökhelyettese jelentette be először, hogy a helyi párt- és tanácsi vezetés elő­zetes elhatározása alapján kérni fogják, hogy az egyetemen induljon meg a köz­gazdasági oktatás, képzés is. (Az intézetté és kar­rá válás már a következő rektor, Kovács Ferenc időszakában történt meg.) Egyetemtörténeti jelentőségű volt az a dön­tés is, amelyet az 1982. június 14-ei tanácsülésen fogadtak el. Az „állásfoglalás" szerint a tanács úgy támogatta a számítógép-központ létrehozá­Czibere Tibor rektor Lázár György társaságában a műemlék-könytárat tekinti meg. Zsidai József főigazgató mutatja be a kiállítást, 1981.

Next

/
Thumbnails
Contents