Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 6. (Miskolc, 1999)

50 ÉVES A MISKOLCI EGYETEM

mértékéről folytak megbeszélések az akadémia és a város között. 1922-től van levéltári dokumentuma a város által felvállalt 50.000 korona évi támogatásnak. Ezt indokolta a hallgatói létszám gyors növekedése. 1919-ben 90, 1922-ben 200, 1923-ban pedig 300 körüli volt a beiratkozott hallgatók száma. Ekkor már a miskolci középiskolákban érettségizettek fele lépett jogi pályára. Másik statisztikai adat szerint a joghallgatók szintén közel fele volt miskolci. A miskolci akadémia a korabeli ország legnépesebb jogi főiskolája volt. Az arányok értelmezésében segít az, hogy 1920 szeptemberében elfogadták az egyetemekre való beiratkozás szabályait, ez volt a numerus clausus, amelyet az 1920. XXV. tc. rögzített. Miskolcon lakott a régió létszámában és számarányában is legnagyobb zsidó közössége. A város lakossága 1920-ban 56.982 fő, 1930-ban 61.559 fő, 1941-ben 77.361 fő volt. A zsidóság száma ugyanezekben az években a következőképpen alakult: 1920-ban 11.300; 1930-ban 10.862; 1941-ben 10.428. A város összlakosságának 14-20%-a volt zsidó, s bár ekkor még nem, de a 30-as években, az 1938-as első zsidótörvény megjelenése előtt a jogakadémia hallgatóinak felekezeti aránya több alkalommal felvetett kérdés volt. Nyilvánvaló, nem a numerus clausussal áll összefüggésben, de tény, hogy (az ország pénzügyi szanálását előkészítendő) 1921-ben az akadémia már Miskolcon választott új tanáraitól, 1923-ban pedig az összes jogtanári állástól a kultuszminisztérium megvonta a támogatást. „Megkondult a halálharang a jogakadémiák fölött" adta hírül Vass József kultuszminiszter tájékoztatását a helyi sajtó. A magyar oktatásügy egyfajta racionalizálását jelentette annak a korábbi gondolatnak a megvalósítása, hogy ahol tudományegyetemek szerveződtek(nek), ott a jogakadémiák megszüntetendők, így történt, hogy a győri, majd a debreceni és pozsonyi m. kir. tudományegyetemek felállítása után a debreceni és a pozsonyi jogakadémiákat megszüntették. Második lépcsőben, 1921től kezdődően a felekezeti jogakadémiák megszüntetése, ill. a korábbi állami dotáció megvonása következett. A miniszteri körlevél megfogalmazta, hogy: „az ezidőszerint magyar közigazgatás alatt álló területen székhellyel bíró vagy ily területen működő felekezeti jogakadémiákat, és az egri érseki, a kecskeméti református, a sárospataki református és a miskolci (eperjesi) ág. h. evangélikus, valamint a leszakadt részek székhellyel bíró és onnan Csonkamagyarország területére kijönni szándékozó máramarosszigeti református jogakadémiákat, tehát a történelmi Magyarország területén működő összes, államsegélyben részesülő felekezeti jogakadémiákat illetően sajnálattal kell tudomásra adnom", miszerint a jövőre nézve az új tanároknak, majd később az intézetnek nem áll módjában támogatást biztosítani. Ez tehát azt jelenti, hogy hosszútávon a magyar kultuszminisztérium csak a budapesti, a kolozsvári, a debreceni és a pozsonyi egyetemek fenntartása mellett döntött. A kérdés végül is az egyetemek és akadémiák csatájának tűnt, s ez visszavezethető volt az 1874. évi reformokhoz, amely az egyetemi rendszerben kötelezővé tette a doktorátust, míg az akadémiákat anélkül, s négy évfolyamra szervezte meg. Magyarországon 8 akadémia szerveződött, s ebből 5 a trianoni határokon kívülre esett. Legnagyobbnak a nagyváradi és az eperjesi számított, hiszen ezeken tíz-tíz, míg a többin nyolcnyolc tanszék működött. Az adott miniszteri elképzelést a város és az egyház is tudomásul vette, s így született meg