Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 6. (Miskolc, 1999)

100 ÉVES A MÚZEUM

neti részének elkészítésében. Ismerte az európai múzeumokat így különösen fontos volt a miskolci múzeum szakmai részlegei, osztályai kialakításával kapcsolatos javaslata. Európai példák szerint az őskori emlékektől kezdve a középkorig, minden tárgyi emléket, amely ásatás eredményeként került a felszínre, a régiségtárba sorolta. A hadtörténeti emlékek a fegyvertárba kerültek volna. A céh- és manufaktúra-történeti, a gyáripari és iparművészeti termékeket az ipartörténeti tárnak kellett őriznie. A néprajzi osztály mellett elkülönítette a képtárat, a könyvtárat, a természeti tárat, amely az állat- és növényvilág mellett a kövületeket is gyűjtötte és bemutatta volna. Az írásos dokumentumok őrzési helye a kézirat- és okmánytár, de külön gyűjtemény egységben kívánta őrizni a város és a megye kiemelkedő személyiségeinek emlékanyagát. A múzeumban őrizni és bemutatni szándékozott anyagot tehát Szendrei János kilenc gyűjteményegységbe sorolta. Ez a rendszer az évtizedek során megvalósult, 1950-1953 között valamelyest leegyszerűsödött, de eltekintve az 1990-es évek egyetlen változtatási kísérletétől, mind a mai napig működőképes. A múzeum anyagának gyarapítása - Szendrei elképzelése szerint - kiterjedt az egyházak használaton kívüli műtárgyaira, valamint a családi tulajdonban lévő műkincsekre is úgy, hogy azok „letét"-ként kerültek volna a közgyűjteménybe, de tulajdonosaik (akár intézményről, akár magánszemélyről lenne is szó) azok felett továbbra is korlátlanul rendelkezhettek volna. (Múzeumi számbavételük, tárolásuk, kiállításokon történő bemutatásuk elsődlegesen művelődéstörténeti jelentőséggel bírt volna.) Az őrzemény, vagy letét fogalma azóta is ismerős és használatos a magyar muzeológiában. Szendrei Jánosnak tehát a miskolci múzeum szakmai rendszerének megfogalmazását, megtervezését köszönhetjük. 1899 március-április között megtörténtek az előkészületek, s ennek eredményeként megszűnt a korábbi „Miskolczi Közművelődési Egylet", az új egylet előbb „Borsod-miskolczi kultúr- és múzeum-egylet" címen készítette el alapszabály tervezetét, majd végleges neve „Borsod-miskolczi közművelődési és múzeum-egylet" lett. Az első elnökség névsora is mutatja, hogy a közművelődés és múzeum ügyének felkarolása a város számára éppolyan fontos volt, mint a vármegye számára. Elnökei így a megyei alispán, Tarnay Gyula és a város polgármestere, Soltész Nagy Kálmán lettek. A főtitkár szerepét Balogh Bertalan töltötte be, míg a választmányi tagok között olvashatjuk Lévay József, Kaffka Ignác (az írónő édesapja), Tóth Pál, Gálffy Ignác, Petró József és Zelenka Pál püspök nevét is. Az egyesület működésének néhány éve alatt kiderült, hogy más anyagi feltételeket kíván és más elképzeléseket is akar megvalósítani a közművelődési és a múzeumi „szakosztály"-a. 1902ben nyilvánvalóvá vált a szakítás, amelynek komoly személyi konfliktusai és a sajtó hasábjain nyilvánosságra került perlekedései is voltak. A közművelődési szakterületet, amely magába foglalta az iskolán kívüli népművelést, a munkásgimnázium működtetésének koncepcióját, a képzőművészeti tárlatok és irodalmi rendezvények rendszeressé tételét, de a zeneművészet szövetségbe szervezésének munkálatait is, elsősorban az egyesület főtitkára, Balogh Bertalan fogta össze. O 1894-1899 között a közművelődési egyesület szervezésében és munkájában vállalt irányító szerepet. A múzeumi szakterülettel való bővítésnek is támogatója volt, 1902-ben rö-