Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 6. (Miskolc, 1999)

100 ÉVES A MÚZEUM

vételt nyert a budapesti egyetemre. Az önéletrajz az 1960-1961-es év muzeológusi beszámolójelentés mellékleteként készült. A beszámoló pedig felsorolja, hogy a két év alatt 15 írása és tanulmánya jelent meg. A sajtó alá rendezett kéziratainak száma 8 tanulmány. Közöttük a később megjelentetett Koós Imre: Summásélet című kötet, amelyet kezdettől fogva támogatott, majd szerkesztett, s előszóval is ellátott. Jelzi, hogy elkészült doktori értekezése „A Hernád-völgy népi fémművessége" címen, s készen áll két írása a palócság néprajzának kutatójáról, Istvánffy Gyuláról. Ezek az írások később meg is jelentek. Két jelentősebb munkán dolgozott még: egyik a diósgyőri vár ásatása során előkerült vasanyag lajstromozása, a másik pedig Miskolc néprajza volt. (Miskolc néprajzáról közel negyedszáz írása, elsősorban újságcikkek jelentek meg, ezeket szerette volna egy tudományos tanulmányban öszszegezni.) Bodgál Ferenc a disszertáció megvédése után - a témát Borsod-Abaúj-Zemplén megyére kiszélesítve - kandidátusi értekezése megírásához kezdett. A témával kapcsolatos elképzelései 1968-ban meg is jelentek, s ezt követően nem sokkal végső megfogalmazást kapott, tehát elkészült az értekezése. Mindez már erősen megromlott intézményi viszonyok között és rossz kollegiális hangulatban történt. Közben - a múzeumi omlás kialakította kényszerben - a belső munkák helyett mind erőteljesebben helyszíni gyűjtésbe, terepmunkába kezdett. A hagyományos témák mellett kirajzolódott egy új kötet is, ez pedig a magyarországi ostyasütő-vasakról szólt volna. (A kötet anyaga 1972-ben az Erzsébet téri épületbe költözéskor, az ottani munkálatok során súlyos károsodást szenvedett, s kárba veszett ezzel hosszú hónapok, több év kutatómunkája is.) Az eddigiekből is kitűnt, hogy Bodgál Ferenc rendkívül sokszínű, és nagyon pontosan dokumentált terepmunkát, récens anyaggyűjtést folytatott. Ebből következett, hogy nagyon sok tárggyal, fényképpel, a gyűjtőutakról készített, az adatközlők személyére is kitérő úti beszámolóval, majd a tapasztalatokról készült gépelt anyaggal gazdagította a néprajzi gyűjteményt. A néprajzi adattár elsősorban az ő dokumentált gyűjtései eredményeként gyarapodott, s fejlődött a kutatók számára jól használható forrásbázissá. Bodgál Ferenc nagy patrónusa volt az önkéntes néprajzi gyűjtőmozgalomnak, iskolai szakköröknek. „Nevéhez fűződik a miskolci és borsodi önkéntes néprajzi gyűjtőhálózat megszervezése" - írja róla munkásságának egyik méltatója, Bartha László. Ezek a szakkörök az ő támogatásával is rendszeresen és eredményesen vettek részt az Országos Néprajzi és Nyelvjárási Gyűjtőpályázatokon. Ezekből a pályázatokból született 1966-ban a korábban is említett megyei honismereti kötet, s ez vezetett 1971-ben az önálló, megyei honismereti és néprajzi gyűjtőpályázat elindításához. A pályázatot - Istvánffy Gyula nevével fémjelezve - azóta is minden évben meghirdeti a Herman Ottó Múzeum. Bodgál Ferenc sokfelé és nagyon sokat publikáló ethnográfus volt. Témái változatosak és sokszínűek, gyűjtött falun és városon, információit éppúgy feltárta élőszóban, mint a levéltár irataiban. A múzeumi kiadványokon túl rendszeresen jelentek meg írásai a Borsodi Szemlében és a Napjainkban. A Borsodi Szemlének az 1960as évek közepétől szerkesztőbizottsági tagja is volt. A Borsodi Szemle akkor a városi, megyei tudományos élet szakmailag nagyon magas színvonalú, közkedvelt, ismeretterjesztő fóruma volt. A különböző szakterületek, vagy tudományágak