Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 6. (Miskolc, 1999)

100 ÉVES A MÚZEUM

néprajzi stúdiumokat. Egyetemi évei alatt „szélesen alapozott művészeti, művészettörténeti, ezen belül különösen alapos építészettörténeti jártasságra tett szert. Elmélyült a régészeti kutatások anyagában. Tájékozottságot szerzett nyelvészeti kérdésekben és e közben sírig tartó barátságot kötött Szabó T. Attilával. Érdeklődési körétől nem állt messze az akkor megújuló, a települési és gazdasági folyamatokban egyre alaposabban elmélyülő történeti kutatás sem . . . Budapesten megszerezte a bölcsészeti doktorátust. (Főtárgya a néprajz, melléktárgyai a művészettörténet és régészet voltak.)" 1940-1947 között a Közgyűjtemények Országos Felügyelőségén dolgozott, s kiderült, hogy remek muzeológiai, múzeumszervezési és múzeumépítési érzékkel, ismeretekkel rendelkezik. Ezekben az években a vidéki múzeumok korszerűsítése, s főleg 1945 után azok egységes kezelése és állami tulajdonba vétele foglalkoztatta. „Vargha László elképzelései, tervei meghatározó módon befolyásolták az ötvenes években az országosan egységes formában megújuló muzeológiai, gyűjtemény kezelési, raktárépítési munkákat, új korszakot nyitottak a Néprajzi Múzeum történetében, megalapozták az ötvenes évek fejlesztését." Vargha László nem ismeretlenként került a múzeum élére. 1949-ben ugyanis elkezdte a Sajóvölgy és a Boldva-völgy településeinek kutatását. Elsődlegesen a népi építészet, ezen belül is a stílus- és ízléstörténeti kérdések, problémák foglalkoztatták. Mivel remekül rajzolt, az ekkor készített dokumentációi a művészeti élmény erejével is hatnak. Perkupán például szinte minden házra kiterjedt helyszíni adatfelvétele. Miskolcon általában megpihent, így alakult ki jó barátsága Leszih Andorral, majd múzeumigazgatósága idején - egyebek között - Papp László festőművésszel, H. Szabó Béla pomológussal, aki rendszeresen bejárt és előadásokat is tartott a múzeumban, gyűjtve és rendszerezve a Budai Józseffel kapcsolatos adatokat és anyagokat. Ahogyan tanulmányok nem jellemzik Vargha László miskolci igazgatóságát, úgy a rá vonatkozó dokumentumok száma is kevés, szórványos. Mivel részt vett a magyar múzeum- és műemlékügyet megalapozó törvényerejű rendelet előkészítésében és elfogadtatásában 1949-ben, így érthető, hogy Miskolcra kerülve a műemlékek felkutatása, védelme és gyakorlati problémái (így pl. táblával történő megjelölésük) foglalkoztatták. Töredékes cédulaanyagából arra következtetek, hogy - Marjalaki Kiss Lajos ismereteire támaszkodva - hozzákezdett a miskolci házak műemléki leírásához, topográfiai feldolgozásához. Képei közül - még az 1970-es évek elején előkerült néhány, s ezek elsősorban a múzeum akkori személyzetét, illetve a múzeummal kapcsolatot tartó szakembereket örökítették meg az utókor számára. Filep Antal, aki életrajzának összeállítására vállalkozott 1985-ben, azt írja róla, hogy: „Amikor 1952-ben a miskolci Herman Ottó Múzeum vezetésétől megvált, és Budapesten vállalt tervező irodai állást, egyben előadói megbízást is elfogadott a Budapesti Műszaki Egyetemen, ahol az akkori képzési céloknak megfelelően, igen magas óraszámban és változatos összeállításban mutatták be az építészet történetét. 1954-ben végül Vargha László egyetemi docensi kinevezést nyert a Major Máté professzor vezette Építészettörténeti Tanszékre. Itt volt alkalmazásban nyugdíjazásáig, 1968-ig, majd folyamatosan 1975-ig nyugdíjasként volt munkakapcsolata a tanszékkel. 1976-ban már azért nem újította meg a szer-