Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 6. (Miskolc, 1999)

100 ÉVES A MÚZEUM

Az egyesület megalakulásától a múzeum megnyitásáig Elsőkorszak: 1899-1902 Magyarországon a 19. század végén és a 20. század elején sorra alakultak a közművelődési egyesületek, a könyvtárak és a múzeumok. 1882ben Nyitra székhellyel létrejött a Felvidéki Magyar Közművelődési Egyesület, amelyet 1885ben az Erdélyrészi Magyar Közművelődési Egyesület követett. Nálunk hasonló regionális elv nem érvényesült, amikor 1893-ban megalakult a Miskolci Közművelődési Egyesület. Az egyesület célját alapszabályzata a következőképpen fogalmazta meg: „A közművelődési egyesület azért alakult, hogy Miskolcz város közönségének szellemi igényeit felolvasások tartása, szavalatok, hangversenyek rendezése, valamint társas összejövetelek által kielégítse; továbbá városunkat minden tekintetben vidékének központjává tenni igyekezzék, azaz bevonja egyrészt fentebb vázolt működési körébe a közeli városok és községek intelligencziáját, másrészt gondoskodjék arról, hogy a műveltség közvetlen forrásaitól elzárt vidéki közönségnek ezen források üdítő vizét felolvasásainak, s általában működésének vidékre kiterjesztése által hozzáférhetővé tegye/' A cél tehát a társadalmi elit, az „intelligencia" összefogása, Miskolc kisugárzó szerepének biztosítása volt, elsődlegesen irodalmi és zenei rendezvényeken keresztül. A gondolat újszerű volt, a siker, az eredményesség pedig - főleg a kezdeti években - kétséges, hiszen más körök és egyesületek már évtizedek óta működtek a városban, így 1831-től a Nemzeti Casino, 1837-től a Miskolci Polgáregylet, de olvasókör és daláregylet is „ápolta a nemzeti érzületet és kultúrát". Néhány év után a közművelődési egyesület működését elemezve, érdekes társadalmi jelenségre világított rá a Szabadság című lap. A cikkíró szerint „ma már akként vagyunk berendezve, hogy mindenik társadalmi osztály külön művelődési és társadalmi köröket alakított, s az erők szétforgácsolása folytán egy általános, a társadalom összes rétegeit magában foglaló egyesület meg nem élhet". A leírásból az az érzésünk, mintha egy évszázaddal ezelőtt a civil szerveződések átfogták volna (számukban és hatékonyságukban egyaránt) a városi társadalom egészét. A századvég „elemzői" a helyi társadalmat a közművelődési egyesülethez való viszonya, érdeklődése alapján a következőképpen tagolták. A dzsentrik és a mágnások osztályt képeznek, de távol tartják magukat „ettől" a kultúrától. Az iparosok és földművelő polgárság saját egyesületeit látogatja, de van egy szűk körű társadalmi osztály, az ún. középrend, amely „ezer meg ezerféle kulturális, társadalmi és jótékonysági egyletek támogatásának terhe alatt szinte roskadozik". Ezt a középrendet a köztisztviselők és a városi értelmiség (tanárok, jogászok, orvosok és gyógyszerészek, valamint a papság) képviselik. Miskolc lakossága ezekben az években 35.000 fő körül mozgott, s közülük mindössze kétszáz tagja, támogatója volt az egyesületnek, a közművelődés gondolatának. I I