Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 6. (Miskolc, 1999)

100 ÉVES A MÚZEUM

tanújától megkérdezni a dolgot, s mind majdnem másként mondta el. ... Elkezdtem tehát a rémhíreket jegyezni, de az első napokban észrevehettem, hogy milyen végtelen nehéz lesz majd utóbb különválasztani az igazságot a rémhírektől. Inkább feljegyeztem a repülők járását, az ágyúzások idejét, az újságba nem került híreket - általában naponként azokat az eseményeket és híreket, amelyekben közvetlenül is éltem, illetve amelyeket hallottam, éspedig amennyire csak lehet, megválogatom. Arra távolról sem gondolok, hogy ezek hű képei lesznek azoknak a napoknak, de még arra sem, hogy ezekből meg tudnám írni azoknak a hónapoknak az eseményeit, hiszen a legfontosabb napi események legtöbbször nincsenek is benne, és a legtöbb esetben még meg sem tudom, melyik igaz, melyik rémhír. Naponkénti feljegyzéseim 1919. május közepétől, a csehek kivonulása előtti időtől kezdődnek. Március 22-től odáig csak utólag írtam fel pár dolgot. Saját véleményemet igyekeztem mindenütt elhallgatni ..." Ez a korrekt viszonyulás az eseményekhez, ez a makacs ragaszkodás a tényekhez, ez a ma is követésre méltó szemlélet hatotta át Leszih Andor eredményben gazdag, emberi sikerekben és elismerésben nagyon is szerény életét. Alakja, személye már életében legendává magasztosult. A kortárs a következőképpen látta: „Vastagkeretes szemüvege mögül kitekintő mindent meglátó és minden iránt érdeklődő pillantása, a vékony, vértelen ajka szegletében bujkáló kissé zavart mosolya, szürke öltönye, karjára akasztott fekete esernyője, tömött irattáskája épp úgy szerves része, elmaradhatatlannak hitt tartozéka volt a belvárosi utcák reggeli képének, mint az iskolába igyekvő diákok hada, a boltosok, iparosok nyitás előtti sürgésforgása, a villamos csörömpölése, az avasi toronyóra harangjátékának zengő hangja, vagy a Tanácsház tér tenyérnyi édességboltja, ahová minden áldott reggel benyitott, hogy tíz deka cukorkát vegyen magának, - tíz dekát, sohasem többet és sohasem kevesebbet - mely napi szükséglete volt azóta, hogy - még a húszas évek elején dúló spanyolnátha idején - leszokott a dohányzásról." Leszih Andor 1963. november 10-én halt meg, s a mindszenti evangélikus temetőben helyezték nyugalomra. Akik akkor körbe állták koporsóját, s búcsúztak tőle - Petró Sándor, Marjalaki Kiss Lajos, Komáromy József, Zsadányi Guidó, Megay Géza, Bodgál Ferenc, leánya Leszih Olga - már valamennyien eltávoztak, emléküket a várostörténet őrzi. Hagyatéki anyaga folyamatosan került a múzeumba, s a történeti gyűjteményben több helyen lelhető fel. Néhány munkája kéziratban maradt, így Miskolc város régi pecsétjeiről, a miskolci avasi mezolitikus kovabányákról és szerszámkészítő műhelyekről, valamint Herman Ottó és a miskolci múzeum kapcsolatáról írt tanulmánya éppúgy megjelentetésre vár, mint 1919-es és 1944-1945-ös kéziratos naplóinak anyaga. Leszih Andor emlékét a múzeumban nyilvántartott hagyatékán kívül a tudománytörténet, s szülővárosában, itt Miskolcon utcanév őrzi. IRODALOM Huszár Lajos: Leszih Andor (1880-1963) A Herman Ottó Múzeum Évkönyve, IV. Miskolc, 1964. 207-218. Thurzó Nagy László: Miskolci Lexikon, 1900-1944. I/A. könyv. Budapest, 1965.156-158. Deák Gábor: Emlékezés Leszih Andorra. A Herman Ottó Múzeum Évkönyve, XXVI. Miskolc, 1988. 409—417. Leszih Andor: Miskolcz város címere. Miskolczi Hírlap, 1910. jan. 1. Leszih Andor: Herman Ottó búcsúja Lillafüredtől. Miskolczi Napló, 1921.80. szám. Leszih Andor: Herman Ottó és a művészet. Miskolczi Napló, 1921. 119. szám Leszih Andor: Reményi Katinka emlékkönyve. Miskolczi Napló, 1921. 53. szám