Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 5. (Miskolc, 1998)

Bevezető

szerepelt a napilapokban, közügy volt. A gyógyszerészek, gyógyszertárak valamint a gyógyítók, majd orvosok, ispotályok és kórházak között van valamilyen hasonlóság. Talán ennek a megérzése eredményezte, hogy a kötet zárófejezete az ispotályokkal és a miskolci kórházakkal foglalkozott. Az első városi kórházat 1856-ban alapították, ezt megelőzően felekezeti ispotályok működésére, történetére vonatkoznak a levéltári dokumentumok. A kötetben nem lehetett elvonatkoztatni az első és a második világháborútól, így a barakkkórházakról, vagy a második világháború időszakában lefoglalt középületekről, amelyek hosszabb-rövidebb ideig álltak a katonai gyógyítás, rehabilitáció szolgálatában. A bemutatásból természetesen nem maradhattak ki az átalakuló új kórházak, vagy kórház rekonstrukciók sem. A „Miskolc írásban és képekben" c. sorozat 4. kötete 1997-ben jelent meg, s első részében a megyei, majd 1909től a városi főispánokkal, munkakörükkel, a város érdekében végzett munkájukkal ismertette meg az olvasót. Borsod vármegye jegyzőkönyvét 1587-től, Miskolc város jegyzőkönyvét pedig 1569-től vezetik, tehát ezektől az évektől pontos, névszerinti kimutatásunk van arról, hogy ki és mennyi időn keresztül töltötte be ezt a hivatalt. 1867-et, a kiegyezés időpontját - már csak az évforduló miatt is - volt szerencsés kiindulásnak választani, s az addigi felsorolás után, a kiegyezéstől 1950-ig összesen 31 főispánt lehetett bemutatni. Közülük a leghosszabb időt Vay Béla mondhatta magáénak, hiszen ő 1872-1894 között 22 évet töltött el a főispáni székben. Az ő ellenpéldáját Brezovay András szolgáltatta, akit a megye nem volt hajlandó fogadni, s bár kény szerkörülmények között beiktatták, hivatali „élete" mindössze néhány hétig tartott. A főispánok után - hasonlóan a Zsolcai kapu történetéhez - a Győri kapu, vagyis a város nyugati részének bemutatása vált fontossá. Az elemzésnél lényeges szempont volt, hogy a Győri kapu olyan történeti képződmény, amely nemcsak összekötő út volt Miskolc és Diósgyőr között, hanem mint „városkapu" is három alkalommal „tolódott kijjebb", annak megfelelően, ahogy gyarapodott, épült a város. Ezért a Hunyadi utca épületeit a Tizes honvéd utca, korábban Serház utca építészeti emlékeinek bemutatása követi, majd a Győri kapu, volt Sváb sor ipari üzemei, épületei következnek. Az egykori Szinván három malom üzemelt, de volt sörgyár, téglagyár, textilgyár és ma is működik üveggyár a környéken, tehát iparvágányával és vasúti összeköttetése révén ez a városrész is fontos szerepet töltött be Miskolc ipari múltjában. A Győri kapu két oldala az 1950-es évek közepétől folyamatosan beépült, s lakótelepei mutatják az építőipar technikai, technológiai fejlettségét is. A lakótömbök között, azok peremén megmaradt a hagyományos, kertes -családi házas építkezés, de utcákat töltenek meg a munkáslakások, tehát a kolóniaszerű építkezés is tetten érhető. Az egy évvel ezelőtti elképzelés az volt, hogy a mostani kötetbe a város képviselői, vagy 1950-1990 közötti tanácselnökei kerüljenek, tehát a városfejlődés utóbbi négy évtizedét dokumentáljuk. Ezt folytatta volna a Győri kapu történetének további bemutatása, s végül helyet kaptak volna a főutca eddig még kimaradt polgárházai, az egykori kereskedők üzletházai. Hogy ez nem így történt, egyszerű oka van. A magyar polgári forradalom és szabadságharc 150. évfordulója alkalmat adott Szemere Bertalan főkormánybiztosi tevékenységén keresztül bemutatni az akkori regionális központ, Miskolc szerepét főleg a téli és a nyári hadjáratokban. A levéltár rendkívül gazdag a szabadságharc dokumentumaiban. Ezért tudta már az idén megjelentetni az Acta Archivistica sorozata 4. kötetét. Megjelent Miskolc jeles képviselőjének, Palóczy Lászlónak is egy kötete, amely 1848-1849-es beszédeit és írásait tartalmazza. Borsod és Miskolc 1848-1849-ben című kiadványunk naplók, visszaemlékezések és töredékek tükrében mutatja be Miskolc szerepét. 1848-1849 elemzése már kínálta 1918-1919 bemutatását, ez pedig 1948-1949 történéseinek számbavételét. S ha a nagy nemzeti sorsfordulókra gondolunk, akkor nem maradhatott ki 1988-1989 bemutatása sem. Utóbbihoz két különlegesen fontos dokumentum együttes szolgáltatta az „alapanyagot". Az egyik a városi pártbizottság 1988-ban végzett közvélemény kutatásának összesítése volt, a másik pedig a városi tanács utolsó beszámolója 1990-ben, amely egy reális városképet is adott az 1986-1990 közötti VII. ötéves tervciklus eredményeiről. Tehát mindkét dokumentum alkahnas volt arra, hogy ennek a két évnek ne csak a hangulatát, hanem a lényegét is felidézze, bemutassa. Összefoglalva: a sorozat mostani ötödik kötete elsősorban a szabadságharcról szól (amely államformáját nem tudta már megfogalmazni), továbbá három olyan évszámról amely összekapcsolódik a 20. század három magyar köztársaságának kikiáltásával. Miként élte meg ezeket a sorsfordulókat a város? Levéltári dokumentumok alapján erre keresi a választ a kiadvány.