Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 5. (Miskolc, 1998)
A POLGÁRI FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC (1848-1849)
erős küzdelemben Pöltemberg az erdő szélén megjelent oroszokat igen élénk lövegtűzzel már vissza is fordította, de midőn a kozákok a magyarok állását két oldalról bekeríteni akarták Pöltemberg elérkezettnek látta az időt, hogy a külömben is túlnyomó erővel rendelkező orosz sereg elől hadtestét visszavonulásra vezényelje. Mit annyival inkább teljesítenie kellett, mert Görgeytől éppen az ütközet hevében vette azon parancsot, hogy hadtestével a túl nyomó muszkahaderő elől vonuljon vissza. Én ezen pár óráig tartó heves harczot a »Veresrak« szomszédságában - a most Nádpataky László földbirtokos tulajdonát képező tanyaház melletti, földdel felhányt pincze tetejéről néztem, szomorúan látva, miként vonul át a Heő vizén, Szirma és Kistokaj felé a magyar sereg nagyrésze, míg a másik rész Miskolc felé húzódik vissza. « Valójában hogy mi is történt GörömbölyBükkábrány-Harsány térségében, azt egy részt vevő tüzérhadnagy, Sáfrány Mihály visszaemlékezéséből (is) ismerjük. Eszerint „Görgey serege - ti. a VII. hadtest viszonylag elnyúló és nagy területet elfoglaló három hadosztálya - 1849. július 22-én Diósgyőr alatt állott, s előőrseit Harsányig tolta előre. A magyar sereg - észak felől - nagy utat tett meg. Egyhuzamban 25 mérföldet gyalogolt anélkül, hogy csak egy percre is megpihent volna. A fáradságtól elcsigázott honvéd úton-útfélen összeesett, mint egy üres zsák. Képtelen volt tovább gyalogolni. A magyar vezér nagyon sietett. Már július 23-án tovább akart indulni Miskolcról. Cseodajev oroszai már elálltak a magyarok útját. Paskievics pedig hátban készül a magyar hadat megtámadni, hogy Görgey seregének egyesülését a Szeged-Arad vidéken lévő magyar hadtesttel meggátolja. Cseodajev orosz tábornok Abrányban lévő orosz előhadával, mely összesen kilenc gyalog zászlóaljból és 24 lovas századból állott, július hó 23-án erőszakolt szemlét kísérelt meg. A sajátságos véletlen játéka akarta, hogy a magyar sereg fővezére, Görgey Artúr, ugyan e napra parancsolta meg Pöltemberg tábornoknak, hogy intézzen szemlét Mezőkövesd felé. A két felderítő különítmény Harsány környékén akadt egymásra július 24-én déltájban. Az orosz sereg ötszörte nagyobb volt, mint a magyar. Cseodajev azonban, népünk dicséretére legyen mondva, nem volt tájékozva a A bükkaranyosi síremlék, 1990. (A legenda szerint egy orosz tábornok nyughelye)