Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 5. (Miskolc, 1998)
TÁRSADALMI ÉS POLITIKAI RENDSZERVÁLTÁS. A HARMADIK KÖZTÁRSASÁG (1988-1989)
A szakmai képesítést alapvető követelményként vettük figyelembe az állások betöltésénél, illetve törekedtünk minőségi változást eredményező hozzáértőbb szakmai állomány kialakítására. Az eltelt idő alatt több dolgozó szerzett az előírtat meghaladó, a szakmai munkát javító képesítést. A Városi Tanácsnál a képesítéshez kötött munkakörökben a dolgozók 77%-a, a Városi Hivatalnál 30%-a, az Adó- és Illetékhivatalnál 10%-a felsőfokú végzettséggel rendelkezik. A szakmai összetétel alapvetően kedvező, azonban esetenként hiányzik a gyakorlat, a rutin, a naprakész jogszabályismeret. A színvonalas tanácsi munka egyik alapvető feltétele az apparátus stabilitásának biztosítása. Az utóbbi évek tapasztalata az, hogy az államigazgatási munka pályavonzása alacsony, szakmai presztízse nem megfelelő. Különösen érvényes ez az I. fokú hatósági feladatokat ellátó hivatalra. Ezt igazolja a fluktuáció évi 10-11 %-os aránya is, mely egyes szakigazgatási szervnél az 50%-ot meghaladó volt. Az eltelt 5 év alatt az apparátus mintegy fele cserélődött ki. 1985-től a Városi Tanács apparátusából 121 fő (ff. isk. végz. 77 fő), Városi Hivataltól 63 fő (ff. isk. végz. 26 fő), Adó- és Illetékhivataltól 43 fő (ff. isk. végz. 7 fő) távozott. A fluktuáció okai összetettek. Nyugdíjazásra tekintettel dolgozó munkaviszonya szűnt meg, átszervezések, létszámcsökkentés elrendelése miatt pedig 26 fő távozott. Legtöbben áthelyezéssel kerültek el az apparátusból. Ezek között megfigyelhető, hogy a fiatal generáció egy része vagy a tanácsi szervek között mozgott, vagy tanácsi irányítású intézményeknél, vállalatnál helyezkedett el. Másik részét a magasabb beosztás, felelősségteljesebb funkció, nagyobb kereseti lehetőségek, a tanácsi munka jellege (munkaidőn túli elfoglaltság, magasabb követelmény) motiválták. A fluktuáció következtében sok fiatal dolgozó került be az apparátusba. A 30 év alattiak aránya több mint 30%, elsősorban pályakezdő diplomások, középiskolát végzettek. A nők aránya magas, elsősorban jellemző ez az I. fokra, ahol a dolgozók közel 70%-a nő. Itt gondot jelent a családalapítás, gyermeknevelés miatt tartósan távollévők megfelelő szakemberrel történő helyettesítése. A megüresedett munkakörök részben belső utánpótlásból, a vezetői kulcsfontosságú munkakörök pályázat útján kerültek betöltésre. A kiválasztásnál - a lehetőségek figyelembevételével - döntően a rátermettség, a kellő szakértelem volt az elsődleges. Az elmúlt közel öt évben a tanács testületei, bizottságai és apparátusa a folyamatosan változó gazdasági és politikai kihívásoknak igyekezett megfelelni, a lakosság ellátását, a város életét, működését biztosítani. Bár az eredeti elképzelések megvalósítása - az ismert okok miatt - csorbát szenvedett, a nehéz gazdasági feltételrendszer ellenére több területen fejlődésről is számot adhatunk. A demokratikus kiszélesítésével, nyitott várospolitika alkalmazásával a lakosság széles köreit, szervezeteit sikerült közös feladataink megvalósításához segítségül hívni, együttgondolkodásra serkenteni. Mindez, valamint a testületek és az apparátus egymást segítő, támogató munkája, együttműködése tette lehetővé, hogy az elmúlt időszakban folytatott tevékenység megítélésünk szerint - megfelel mind a törvényesség feltételeinek, mind pedig a gazdasági, városfejlesztési lehetőségeknek. Miskolc, 1990. augusztus hó Miskolc Megyei Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága