Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 5. (Miskolc, 1998)

A FORDULAT ÉVEI, A NÉPKÖZTÁRSASÁG ALKOTMÁNYA (1948-1949)

A második világháború utáni átalakulás, s a korszakhatár kérdései A város 20. század közepi, legkritikusabb, de egyben sokszínűsége miatt legellentmondásosabb időszaka Gálffy Imre nevéhez, 1944-1949 közötti polgármesteri tevékenységéhez kötődik. O állt a városi közigazgatás élén, amikor 1944 októberében megtörtént a nyilas hatalomátvétel. Az ő neve fémjelzi a várost a november 9-10. és december 4-5. közötti időszakban is, amikor - a fronthelyzet miatt - a városi hivatalok nem működhettek. 1944. december 4-től Gálffy Imre tárgyalt a szovjet város és körzetparancsnokkal, akik nem hagytak kétséget afelől, hogy parancsaikat a megye területén Bónis Bertalan alispánon, Miskolcon pedig Gálffy Imre polgármesteren keresztül kívánják végrehajtani. Amikor 1944. december 16-án a „létező pártok összességének bizottsága, s egyben mint a legmagasabb politikai szerv", a Nemzeti Bizottság megtartotta alakuló ülését, a levezető elnök - a folytatólagos közigazgatás képviseletében - szintén Gálffy Imre volt. 1945 tavaszára helyreállt a „normális" közigazgatás, amely azt is jelentette, hogy a Nemzeti Bizottság kizárólagos döntési szerepre mérséklődött, majd - amikor a fizetett státuszait, munkaköreit a belügyminiszter megszüntette fokozatosan csökkent, még az 1947. évi választások után el is sorvadt. Gálffy Imre (1894-1957) az 1945. és 1947. évi választások eredményét éppúgy ismerte, mint ahogy résztvevője volt az 1947 márciusában indított, s 1949 végére befejezett első 3 éves tervnek. Mindezeket azért tartottam szükségesnek érzékeltetni, hogy nyilvánvaló legyen: a város közigazgatásának első számú embere „hivatalból" láthatta és minősíthette is azokat a változásokat, amelyek 1944 decembere és 1948 eleje között lezajlottak. A változások kézzel foghatóak a város törvényhatósági bizottsága közgyűlési jegyzőkönyveiben. A jegyzőkönyvek hónapról-hónapra mutatják a hangulat megváltozását, a közgyűlés tagjainak viszonyulását a gyorsan változó magyar politikai élethez (harchoz). Az első fontos kérdés a szovjet csapatok megítélése, minősítése. Az a tény, hogy Miskolc 1941-ben regisztrált 77.362 lakosából 1945. január végére 43.428 fő lett, s a létszámcsökkenésben 10-12.000 főre becsülhető az időszakosan, vagy véglegesen elmenekültek száma, gyanítható, hogy nem mindenki fogadta megkönnyebbüléssel a Vörös Hadsereg csapatainak bejövetelét. Akik viszont a városban maradtak (19.417 férfi és 20.011 nő), ha nem is egységesen, de felszabadulásként élték át, s annak is minősítették a németek és nyilasok elvonulását, a szovjetek bevonulását. 1944. december 3-4-5-én jelentek meg a „Vörös Hadsereg megbízásából a MÓKÁN komité röplapjai a város lakosságához, amelyben „a felszabadító dicső Vörös Hadsereg"-et üdvözlik. Az üdvözléssel, fogadással szemben a szovjet katonai parancsnokság a várost megszállt területnek tekintette, ipari üzemeit lefoglalta, s a szovjet katonai igények megfelelően, a front szolgálatába állította. 1945. április 11-én került vissza az első 30, korábban a szovjeteknek dol-