Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 5. (Miskolc, 1998)

A POLGÁRI DEMOKRATIKUS FORRADALOM ÉS A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG (1918-1919)

nem állapítható módon három katona jelent meg a villában, ahol Tiszán kívül felesége és gróf Andrássy Derűse tartózkodtak. Tisza revolverrel kezében fogadta a három katonát, akik teljesen fel voltak fegyverezve." A következő napon (1918. november 2.) a Nemzeti Tanács nyugalomra és rendre intette az ország népét, a Magyar Nemzeti Tanács Miskolci Végrehajtó Bizottsága pedig arra kérte a polgári lakosságot, hogy ha teheti, „saját érdekében tartózkodjon" az utazástól. Törökország kapitulációján kívül a Miskolczi Napló részletesen beszámolt arról „Hogyan lőtték le Tiszát", s még arról is, hogy már aznap megtörténik a temetése. Tisza István utolsó perceiről, illetve a gyilkosság előkészítéséről a lap a következőképp számolt be: „Egy katonatiszt és egy közkatona csütörtökön délelőtt megjelentek Tisza villájában és bebocsájtatásukat kérték a grófhoz. Tisza fogadta őket. A katonatiszt felszólította Tiszát, hogy adja ki azt a cseh árulót, akit házában rejteget s aki a tiszt ellen feljelentést tett. Tisza kijelentette, hogy senkit sem rejteget a házánál. Tulajdonképpen ez olyan előszemle volt, mert csak arról akartak meggyőződni, hogy Tisza Budapesten van-e. Délután 6 órakor nyolc szuronyos katona megjelent a villa előtt és csengetni kezdtek. Miután nem nyitották ki a kaput, a katonák a kerítésen másztak be. A bejáratnál lévő csendőröket lefegyverezték, ezután a halion át Tisza dolgozószobájába jöttek. Tisza, amikor látta, hogy szuronyos katonák nyomultak be szobájába, revolvert fogott. A katonák vezetője felszólította, hogy tegye le a fegyvert, mire Tisza így válaszolt: - Nem teszem le, hiszen ön is fel van fegyverezve! - De azonnal tegye le a fegyvert - mondta a katonák vezetője. - Maga az oka a háborúnak, mindennek maga az oka. A katonák vezetője rémes szemrehányásokat tett Tiszának. Tisza egyre csak azt hajtogatta: - Én nem vagyok oka semminek. Nem tehetek semmiről. A katonák a jelenlévő hölgyeket - Tisza feleségét és unokahúgát, Andrássy Denise grófnőt távozásra szólították fel. a hölgyek azonban nem távoztak. Az egyik katona rálőtt Tiszára, a golyó azonban unokahúgát érte és orrát súlyosan súrolta. Egy golyó Tisza gyomrába fúródott. Egy másik golyó a vállát érte. Tehát két golyó sebesítette meg Tiszát, aki azonnal összeesett. Ezek volta az utolsó szavai: - Érzem, végem van. Ennek így kellett lenni. Tudhattam volna előre! Azonnal egyik kórházba küldtek, de mire az előhívott dr. Sebő megérkezett, néhány perc múlva már beállott a halál. Értesítették a rendőrkapitányságot, ahonnan azonnal bizottság jött ki Szentkirályi rendőrtanácsos vezetésével." A kortársak közül, s természetesen azok, akiknek valamilyen köze volt a Nemzeti Tanácshoz, nem kerülhették meg, hogy ne írjanak a Tisza-gyilkosságról, másrészt arról, hogy mi volt a szervezeti jellege a Tanácsnak. (Abban egyetértenek, hogy a forradalom elkerülése, elhárítása céljából hozták létre, de az október végi események változtatták, alakították - kezdeti szándékuk ellenére - forradalmivá.) Emlékiratot készített Károlyi Mihály, Jászi Oszkár, Juhász Nagy Sándor, Garami Ernő, s mások között Böhm Vilmos is. Böhm visszaemlékezése a Bécsi Magyar Kiadó gondozásában 1923-ban jelent meg, tehát fél évtizeddel az események után Tisza István mentalitását, szerepét és meggyilkolását ő a következőképpen ítélte meg: „Estére kóbor katonák behatolnak Magyarország leggyűlöltebb emberének, a háborús politika legkonokabb védelmezőjének, a népjogok legelvakultabb ellenségének villájába és megölik a régi rend tipikus képviselőjét: Tisza Istvánt. Tisza István agyonlövetésé-