Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 5. (Miskolc, 1998)

A POLGÁRI DEMOKRATIKUS FORRADALOM ÉS A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG (1918-1919)

Lemondott a koalíciós kormány A köztársasági elnök proklamáclója a nemzethez Budapest, március 20, Hajnali 3 órakor jeientik. A mai minisztertanácson a koalíciós kormány összes tagjai beadták lemondásukat. A kormányt a szocialisták veszik át. Károlyi Mihály köztársasági elnök p/oklainációbafí fogja tudatni a nemzettel a kormány lemondását. Miniszter­elnök valószínűleg Gara^^ Kunfi Zsigmond dr. lesz. Bővebb részletek: még hiányoznak: ' *r*ï,! t ;; ; ­> .T<V">1 I Nyomdász sztrájk Budapesten Nam Jelenek mag a fflvirosl lapok Bodpest, máreias ^20. A buda­eseti nyceidéOTok legutébe elha­tározták, hogy 50 fjÁUi. 6k<« fi­a»téfem«ié«t kérnek A btaAapestf ayomdatmajdiiooeok már napok óta folytatnak ' tárgyalásokat a tyomdástokkal, de nem : tudtak aredményre jutni. Ceötörtok dfl­ntán az őetzes budapesti nyom­aikban megállott a nraaka. A délutáni fővárosi lápok. At Eat, A Nap, Magyarország és 8 órai Újság »em je'enhèttek meg. A budapesti nyomdászok csütörtök délután népgyűlést tartottak a Sándor-éren, amikor is újból el­határozták, hogy ' követeléseik­ből nem engednek. Pénteken ai összes fővárosi reggeli lapok nem jelennek meg. Hírek Kassáról A Kaeeel Munkást betiltották — Olasz tlsatek a csehek «Hen — Sáiovensaksban »woneh a 2t—22 éveseket— Toionc¥orvak 4 .er*ealk Mlikolcua •i-.zs'i Miskolez, március 20. A kassai honvédszobor ledön­tóséröl a két márciasi áldozatról m azok haláláról előző számaink­ban már részletesen beszámol ­tank. Alább adunk érdekes szó­m«JvÁr 1 yp.V« , t n. Kacsai Nanlé és Kassai Újság március 20-iki szá­aábel: ' A Kassai Munkást be­tiltotta a zsupán, .f­• Dr. Sekao János zsupán a mai apón betiltotta a Kawií. Mon­ti* cinaü lap megjelenését. !'**• A wisílet a körettiező e«r jaansnak: A Kassai Munkás cimu politikai Srti lapot további menelenéóg Wtom. így bellett határóznom, I sert a szerkesztőség a foJyő évi újból engedelem" nélkül terjesz­tette sa lapnak a zsupáni hivatal részére való . nMfffeleiő kézbesi­tóséről nem gondoskodott, illetve a lapot a zsupáni hivatalt egye­nosen sértő módon kézbesítette; vogul mert március . havában 10. SÍ* a. lap iának eg« küiön kiadá­sát „To the Members of the En­tente-Qomibée" cimü eikket ki­adta, azt fenti rendel kezesem megíwvv^éséveT be nem mutatta, és engedély nélkül a demarkációs vonalon túlra kicsempészni meg­kisérelte. Je'en rende'otom bo­tartóftáért Surányi Lajos szer­kes^té urat személyesen teszem felelőssé. Dr, Sekac Jáncs, zsupán. Srlovenszkában behiv­távirdai alkalmazottak, iparmű­kelyek munkásai, ha a lvird:-t­mény megejlenésokor tényleg dolgoznak, továbbá azok, akik­nek Jagalább 4 gyermekük van. at* összes rokkantak és azok, akik eddig js fel voltak mentve. — A felmentési kérvényeket 14 napon belül kell a 'kerületi kiogésüitő parancsnokságnál benyújtani. — Ilyen parancsnokság van Kas­sán. A tiszteknek is be kell vo­nni niok. A hirdetmény a cseh­szlovák auyanye'vü, kiképzett katonákat korhatárra vnló t> kintet nélkül önkéntes jelentke­zésre szólítja fel. Äz eperjesi jogakadémia Miskolczon. A Kassai Napló irja: Tegnap r számunkban közölt cikkünkre helyréi gazi tó nyilatkozatot kap­tunk dr. Fábry Pál zsupántól. A tegnapi híradásra vonatkoTÓar kérdést inté/,tünk a zsupánhoz hoey a miskolczi náságok hír­adása mennyibon felel meg a va­lóságnak. Fábry zsupán közölte her*- a r.-.iskolc.'á ví­vóknak az rcperjesi jogakadémia áthelyezésével kat>eso!atos mV merés-z kombináció és féVíma­rvarázása annak az olózékeny­faómioV. me'vH; n 7e»n&n « jo-o­alr.ndémia ntV-öHÖTi'wló'-^-'él t.­1 mw+ott. Az e^ész híradás csak ^bbó' eredhet hc*°y n rtéVán ki­jeién fvtte a 7#»"T)áT> olőtt. hogy a m en vi ben MisVolez szintén a r>«oh-<?zlovák flamba VoM^tf. •Sr* be. m e«etbm \*i.ss7atűzette a háromszínű ko­kárdát • . Á2. olasz tisztikar a csehek eUeu Ro.^i tábornok aa öss-zes ola«a tisztek be^' , OTuá.•^ával érteki^leVt tartottak, melynek eredménye­ként a pozsonyi olasz tisztikar ós Piccione tábornok bevonásá­val egy momornndurnot küldöt­tek Parisba és Rómába. A me-­morendumban kérik, hor\' a cse­heket más entente csapatok vált­sák fel, mert nem tndják a csebi; atrocitásokat megakadályozni. Az elbocsájtott tisztvi­selők kiutasítása. Kassáról 20-án reggel, indítot­ták el a megyei ti.sztvise'.'ík tor. loncvonatát Miskolcz..' fe 1 « '.az-' egész megszállott területekről: J Azok a ris7t\-i^lfjk, atikot Akár a hivatalos eskü 'etételéneV n>jg- | tagadása, vagy más okokból a ' szoleá'.ntból elboesájtottak, a mennyiben n^m V/ic«ii H'ef'-né­güok. kötelesek plhl^yni a vúroíst. Budapest, márcins 2a Ipoly­sá>ról jelentik: A megszálló eseti csapatokat tegnap morva legény­ségből álíó csapat váltotta fel. A' morva legénység első dolga vorfc egy r>rá kereskedő üzletét feltör­ni. Trenesénben a oféh állomás­parancsnok összeiratta a lesze­relt katonák neveit és szolgálat­ra njra behivó pranosot küldőt* nekik. Iglón a tótok njiltan tün­tetnek a csehek ellen. A szerbek kiürítik a Délvidéket Reggeli Hírlap, 1919. március 21.

Next

/
Thumbnails
Contents