Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 5. (Miskolc, 1998)

A POLGÁRI DEMOKRATIKUS FORRADALOM ÉS A TANÁCSKÖZTÁRSASÁG (1918-1919)

be, míg 1918. november 14-ére hazavergődtek Miskolcra. Erről a szétszakadásról az ezred történetírója Petrik Ernő százados a következőket jegyezte fel: „Az ezrednek az első és a harmadik zászlóalja, amelyik menetelés közben megelőzte a másodikat, kikerülte az olasz körülzárást. De a második zászlóalj, az ezredtörzs és a műszaki század, szóval az ezrednek majdnem a fele, amelyik vonakodott a fegyvert letenni, valószínűleg az olaszok fogságába esett. Elfogták ezen kívül az ezrednek Trient felé menetelő egész vonatát, iratait, kantinjait, mozgókonyháit, pénztárjait, árvapénztárát. Odavesztek az ezrediroda iratai. Minden. (Még az ezredzászló is, amely az ezred megszűnését jelenti, D. I.) Az első és a harmadik zászlóalj, - amelyik elkerülte a fogságot gyalogmenetben indult meg Innsbruck felé. Etlen-szomjan meneteltek. Sietve, mert az olasz elővédeket mindig a hátukban érezték. Mozgókonyhájuk nem volt. Élelmezésről senki sem gondoskodott, teljesen magukra hagyatva, idegen országon, idegen ellenséges nép között menetelve tettek meg 152 kilométert. . . . Enni valót útközben - elhagyott, kiürített raktárakban - csak ittott találtak. Az élelmezési nehézségek, meg a hosszú, végtelen fárasztó menetek okozták aztán azt, hogy Innsbruck alá érve már csak 300 ember maradt a 10-esekből. A többi kidűlt az útban. Innsbruck mellett aztán egy állomáson megtudták egy magyar vezérkari tiszttől, hogy most indul egy vonat, amelynek még 16 kocsija üres. Elérték az indulni akaró vonatot, felszálltak és jórészt nyitott kocsikban, a tiroli hidegben, takaró nélkül, élelem nélkül, három nap alatt érkeztek Bécsbe. Ott, amint az állomáson leszálltak, szuronyos katonák fogták közre a tízeseket, és lefegyverezték őket. Majd a következő napon, amikor egy személyvonatra ismét beszállhattak, újabb vizsgálatnak vetették alá a tiszteket és a legénységet egyaránt. Megmotoztak mindenkit. Akinek két inge, vagy egy inge és egy trikója volt, az egyiket elvették. Cigarettát, kenyeret, látcsövet, mindent elszedtek tőlük az osztrákok. Kifosztva, kirabolva, éhesen, álmatlanul, meggyötörve, így értek haza Magyarországra a miskolci tízes honvédek, négy esztendő dicsőséges útja után, egy utolsó, egy legnehezebb úton, a kálvária útján. . . Pesten olyan nagy volt a torlódás, hogy ki merre látott, arra ment, elszéledt. Miskolcra alig jött valaki haza ma délben a megérkezett tisztikarral, a megmaradt tisztrKar töredékével." 1918. november 14-én így érkeztek azok, akik megmaradtak a város legendás háziezredéből, a 10-es honvédekből. Természetesen az év folyamán még Oroszországból is jöttek katonavonatok, az északi fronton fogságba esetteket kisebb-nagyobb csoportokba szállítva haza. Az 1920-as évek végén készült statisztika szerint az akkori József laktanyából több, mint 40.000 katonát indítottak az első világháború frontjára. A halottak számát 4000 fő körülire becsülték, s bár vezettek nyilvántartást az orosz és az olasz frontról, hadifogságból hazaérkezettekről, valójában nem tudjuk pontosan, hogy a 40.000 emberből mennyi volt a hadifoglyok száma, s mennyien haltak meg külföldi táborokban. (Az 1918. március 12-én megjelent Reggeli Hírlap arról számolt be, hogy megérkezett az első fogolyvonat, amely 10-es honvédeket hozott orosz táborokból. Az első érkezők számát 4000 főben határozták meg.) A miskolci tizes honvédek olaszországi tragédiáját fokozta, hogy 1918. november 1-én a magyar csapatok ugyan minden fronton letették a fegyvert, de mert az ő ezredük kettészakadt, s nem rendelkeztek a szükséges információkkal