Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 5. (Miskolc, 1998)

A POLGÁRI FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC (1848-1849)

lyezésében gondolkodott. Az A-variáció a Te­temvár u. tengelyébe, a B-variáció a Deszka templom tengelyébe „tolta el" a szobrot. (Mind­kettőnek értelmezhető szakmai, utóbbinak ezen túl érzelmi indokai voltak.) A Megyei Tervtanács olyan szakvéleményt alakított ki, illetve fogalmazott meg, amely sze­rint a szobor nem mozdulhat, annak jelenlegi helyén kell maradnia, a térbeli elhelyezés szem­pontjai szerint ma is - mint 1951-ben - ez a leg­megfelelőbb. Elvárásként fogalmazódott meg, hogy a tér jelenlegi területét mind keleti, mind nyugati irányban meg kell növelni. „A tér nyu­gati oldalán intézményei terület alakítható ki, melynek beépítése csak a tér funkciójához kap­csolódó megfelelő térprogram esetén lehetséges, addig viszont közparkként kell hasznosítani. A tér nyugati oldalát lezáró intézményterület kiala­kítását a Tervtanács ajánlása alapján egy szaba­don álló intézmény jellegű épülettel kell beépíte­ni oly módon, hogy a térhez méltó városi léptékű épület jöjjön létre, mintegy rávezetve a Deszka templom látványára. A tervezett épület mögött javasolt megoldani a szükséges parkolókat." A Petőfi-szobor és új környezete, háttérben a Deszka templommal, 1997

Next

/
Thumbnails
Contents