Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 5. (Miskolc, 1998)

A POLGÁRI FORRADALOM ÉS SZABADSÁGHARC (1848-1849)

Miskolczy Márk Ufában volt hadifogoly. Az itteni pályaudvaron állt meg a vonat, s arról a magyarok hangját hallva leszállt egy aggastyán. Ő mondta el, hogy Szibériában egy golyóhoz láncolva dolgozott Petőfivel. Evekig együtt vonszolták a kőgolyót, de Petőfi még fiatal korában meghalt, s rábízta irományait. A megsárgult iratokat ott helyben szétosztotta a körülötte álló magyar foglyok között. Egy przemysli-i öreg magyar honvéd ragadta magához az iratokat, hogy ő majd hazahozza a fiainak. A másik történet színhelye a csóti fogolytábor, ahol előkelő orosz katonatiszt mondja a történetet: „Petőfi orosz fogságban élt rövid ideig és ott is írt költeményeket; mégpedig oroszul és természetesen lánglelkű szabadságdalokat. Mivel azonban az akkori orosz kormány minden szabadságmozgalmat csírájában elfojtott, e költeményeket az akkori illetékes miniszter elkoboztatta és nyilvánosságra hozatalukat megakadályozta. De egy orosz irodalomtörténetben . . . nyoma van annak is, hogy hol, s mikor halt meg Petőfi." Egy ilyen létező példány őrzőjének nevét, s lakcímét adja meg 1919-ben a történet közzétevője. 1934-ben olyan írás jelent meg a Reggeli Hírlapban, amely tudni vélte, hogy Petőfit Székelyudvarhelyen temették el. Bizonyos Faggyas Bálint volt az adatközlő, s 102 éves honvéd főhadnagy, aki személyes ismerője volt Petőfinek. „Együtt voltunk Bem táborkarában s több alkalommal is együtt voltam Petőfivel. Mikor Kossuth katonai kormányzónak küldte Bemet Erdélybe . . . ekkor rendelték Bem mellé Petőfit, mint századost. . . . Teleki ezredes haragudott Petőfire, mert a petőfigallér eltakarta a rangjelzést, s akik személyesen ismerték, még őrnagyi kinevezése után is csak főhadnagynak szólították." (Ld. ezzel kapcsolatban Klapka György konfliktusát Petőfivel, 1849. májusában. D. I.) Az aggastyán a költő elesését és elszállítását a következőképpen tudta: „Mikor a segesvári csatában megszúrták, Petőfi bevánszorgott egy kukoricásba és ott összeesett. Daczó Gergely huszárőrnagy, aki később Héjjasfalvánál szintén elesett, négy székely huszárt visszaküldött a kukoricásba. Az orosz lovasság ekkor már visszavonult. Daczó Gergely a hadiszekerek törmelékéből öszszeállított egy kis kocsit, és arra fektették fel Petőfit, s megindultak vele az úton. Amikor Héjjasfalvához közeledtek, letértek jobbra az országútról és a patak mellett vitték mindenütt a még élő Petőfit; majd bevitték Székelykeresztúrra és ott Lázár Márton vendéglős istállójában a jászolba fektették a sebesültet, aki azonban ott a jászolban reggelre meghalt. . . sokat tanácskoztak, hová temessék Petőfit. Végülis egy fa alá gödröt ástak, a holttestet koporsóba tették, s a koporsó födelén szeggel kiverték ezt a nevet: PETŐFI SÁNDOR. Majd pedig a sírhalmot kőből és téglából emelt fallal vették körül, s magát a sírt egy nagy lapos kővel borították be, hogy az idő viszontagságai elől védve legyen. Az okmányait Lázár Márton, a vendéglős vette magához. Azok között volt őrnagyi kinevezése, valamint több dicsérő oklevél is. Később egy magas állású úr a saját családi kriptájába vitette a koporsót. Ez az úr, később az egyik Petőfi-ünnepségen a bizottság előtt szóvátette a dolgot, s meghívta a bizottságot, hogy győződjön meg róla, hogy Petőfi hamvai tényleg a kriptában vannak." A történetet természetesen az előadó elmesélésének megfelelően tudomásul vesszük, hiszen ez az ismeretek, a legendák lényege. Amikor az „esemény" történt, a főszereplő 17 éves volt, ezért kellett neki az elbeszélés idején 102 évesnek lenni. (Ha ugyanis „csak" 100 éves, már