Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 4. (Miskolc, 1997)

FŐISPÁNOK BORSOD VÁRMEGYÉBEN ÉS MISKOLCON - A címadományozás története, a főispánság „gyakorlása"

clausus, amely előírta a „nemzetiségek és népfa­jok" képviselőinek összlélekszámuk arányában való beiskolázását, megjelenését az egyeteme­ken.) Puky Endre rövid és jó időszakot töltött a kormánypolitikát képviselve a városban. A nem­zetgyűlésben Reisinger Ferenc és a korábbi pol­gármester, Szentpáli István képviselte Miskolcot. A polgármesterrel, Hodobay Sándorral közösen gondolkodtak a Nagy-Miskolc elképzelés meg­valósításán. Más volt a helyzet a vármegye eseté­ben. Ekkor ugyanis Borbély Maczky Emil a főis­pán, s Görgey László a főjegyző. Mindkettőjük előtt ott áll a tervezett politikai karrier, mögöttük pedig az a gondolat, amelyet Gömbös Gyula tes­tesít meg. A város- és a megyepolitika képviselői szembenállásának ezek az okai, s ezek most poli­tikai természetűek (is). Puky Endre 1924-ben elhagyta Miskolcot, s 1926 őszén már a nemzetgyűlés alelnöki széké­ben ült. A szanálás-talpraállítás, a választójog volt az, ami a „parlamenten" belül, s kívül is foglalkoztatta. Számos poütikai és közgazdasági munkája nyomtatásban is napvilágot látott. 1927-ben szakadt meg végleg a kapcsolata Mis­kolccal. Ekkor lemondott a Magyar-Olasz Bank miskolci fiókjának elnökségéről, másrészt ekkor jelent meg az új zenepalota felavatásáról szóló emlékkönyv, amelyben Miskolc kultúra iránti érzékenységéről, a város megértő áldozatkész­ségéről emlékezett meg. IRODALOM Koller Ferenc (szerk.): Emlékkönyv a Miskolc városi Hubay Jenő zeneiskola huszonöt éves fennállása és új palotájá­nak felavatása ünnepére. Miskolc, 1927. Karakó Béla-Vér Andor: Miskolc thjf. város társadalmi, kul­turális és közgazdasági vezetőférfiainak albuma. Mis­kolc, 1927. 79. Fhurzó Nagy László: Miskolci lexikon. A város krónikája 1922-1923-ban. XV. kötet. Miskolc, é. n. (kézirat). FORRÁSOK B.-A.-Z. m. Lt. IV. 803/a. 439. kgy/1920. B.-A.-Z. m. Lt. IV. 1903/a. 146. kgy/1922. B.-A.-Z. m. Lt. IV. 1903/a. 147. kgy/1922. B.-A.-Z. m. Lt. IV. 1903/a. 148. kgy/1922. B.-A.-Z. m. Lt. IV. 1903/a. 149. kgy/1922. „ • ///••/ y. / <ZeS, i&fTjtsJCsar sr,*, 'v^r> / > x y f^^e^c^ sise - •» J y /// / ; A főispáni székfoglaló részlete, 1920.

Next

/
Thumbnails
Contents