Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 4. (Miskolc, 1997)

FŐISPÁNOK BORSOD VÁRMEGYÉBEN ÉS MISKOLCON - A címadományozás története, a főispánság „gyakorlása"

működött. A munkástanács már 1919. március elején bizalmatlanságot szavazott a főispánnak, s helyette Reisingert javasolta kinevezni. A váltás­ról a Miskolci Napló 1919. március 21-i száma ad tájékoztatást. Eszerint „a kijelölt küldöttség már­cius 20-án közölte Balogh kormánybiztossal a munkástanács döntését, miközben a vármegye­háza bejáratánál egy fegyveres nemzetőr szakasz állott fel. Balogh közölte, hogy amikor tudomást szerzett a munkástanács döntéséről, nyomban jelentést tett a belügyminiszternek. Szerinte a kormány elvi okokból nem intézte el lemondá­sát. Közölte azt is, hogy Ágoston Péter szociál­demokrata államtitkár maradásra kérte fel. Ba­logh kijelentette, hogy a direktóriumot törvényes hatalomnak nem ismeri el, de a belügyminiszter utasításának megfelelően, hivatalát azonnal haj­landó átadni Reisinger Ferenc városi kormány­biztosnak. Reisinger néhány percen belül meg­jelent a vármegyeházán, s átvette az ügyek veze­tését. Kun Andor köszönetet mondott Baloghnak eddigi tevékenységéért. Reisinger helyettesének Szeder Ferencet nevezték ki/' 1919. március 21­től Miskolc főispáni rangú kormánybiztosa Rei­singer Ferenc lett. 1919. március 21-e, a KMP és az MSzDP egyesülése, a Tanácsköztársaság kikiáltása után Miskolc polgármestere továbbra is Szentpáli Ist­ván maradt. Március 24-én az ő elnökletével tar­tott ülést a városi tanács. A képviselőtestület „kinyilvánította önmaga fenntartásának szándé­kát és a város ügyeibe való beleszólás további jogára való igényét a continuitás ^folyamatos­ság) érdekében." (Ez országosan is különös pél­da, hiszen az akkori törvények, a városi direktó­rium léte erre nemigen adott lehetőséget. A Ta­nácsköztársaság kiépülő hatalmi szervei mellett a városi tanács megmaradása, s állásfoglalásá­nak megjelentetése a sajtóban „a korábbi polgári városi vezetés hatalmát", vagy legalábbis igé­nyét a város ügyeinek intézésére, irányítására mindenképpen jelezte.) A városban 1919. márci­us 30-án elfogadták a „miskolczi munkástanács" nyolc pontból álló szervezeti szabályzatát. Az ezt követő tanács választáson „a város, a megye és a meg nem szállt Abaúj és Gömör megyék direk­tóriuma" Reisinger Ferencből, Pelyhe Jánosból és Mauks Sándorból, valamint 9 bizottság referen­seiből tevődött össze. A Tanácsköztársaság ideiglenes alkotmánya és a tanácsok választásáról szóló rendelet 1919. április 2-án született meg, s a hivatalos közlöny­ben, lapokban másnap látott napvilágot. A ren­delet előírta, hogy a falvakban és városokban áp­rilis 7-ig, a járásokban pedig legkésőbb április 14­ig meg kell tartani a tanácsválasztásokat. (Mis­kolcon az idő rövidségére és a város, a szavazók nagyságára, nagy számára tekintettel, a válasz­tásokat április 9-re tűzték ki.) A választások után, az április 12-i ülésen készült jegyzőkönyv szerint Miskolc kérte a kormányzótanácsot, hogy korlátozzák a megyébe küldendő biztosok szá­mát, mert összehangolatlan intézkedéseikkel, sokszor a városi és megyei vezetés munkáját ne­hezítik. Ezen változtatni már nem lehetett, hi­szen - főleg Miskolc térségében - a katonai hely­zet a kilátástalanságig súlyosbodott. 1919. március elsején a városi és a megyei direktórium - kibővítve a városi testület korábbi tagjaival - egész nap ülésezett. Délutánra meg­született a döntés a város cseh átadásának szük­ségességéről, s kijelölték a tárgyaláson résztvevő bizottságot. A küldöttséget Szentpáli István pol­gármester vezette, tagjai pedig Hodobay Sándor, Dévényi Miklós és Mauks Sándor voltak. A tár­gyalások eredményeként a várost május 2-án kellett átadni, s a megállapodás egyik pontja ér­telmében a város vezetése - ideiglenesen - az

Next

/
Thumbnails
Contents