Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 4. (Miskolc, 1997)

FŐISPÁNOK BORSOD VÁRMEGYÉBEN ÉS MISKOLCON - A címadományozás története, a főispánság „gyakorlása"

Nagy Ferenc (1880-1937) Nagy Ferenc 1917. augusztus 16.-1917. október 31. között töltötte be Miskolc főispáni székét. A megye szülöttjeként, Miskolc polgármestereként neve, munkássága már ismerős volt, a korabeli sajtó méltatásai ezért nem is fukarkodtak az elismerő szavakkal. Nagy Ferenc Igriciben született, családi sírboltját napjainkban is gondozzák, nem feledkeztek meg róla a település lakói. Középiskolai tanulmányait Miskolcon, az egyetemi éveit pedig Budapesten végezte. Mint jogász 1903-ban került vissza Miskolcra, s a megye közigazgatási gyakornoka lett, majd egy év múlva aljegyző. 1905-ben állt Miskolc város szolgálatába. Főjegyzőként kezdte, majd helyettes polgármester, 1912-től pedig polgármester lett. Egyenes ívű pályája a főispánsággal, s miniszterséggel folytatódott. Az első világháború időszakának nagy tudású és nagytekintélyű élelmezési szakembere volt, nevét Miskolcon utcanév őrzi. Amikor utoljára tartotta a városi közgyűlést, az alábbi gondolatokkal búcsúzott: „Méltóztatnak tudni, hogy 1912-ben a világháborút megelőző nagy depressiót már éreztük, a pénzügyi viszonyok rendkívül megbomlottak, végleges kölcsönt kapni nem lehetett, s a közgazdasági helyzet teljesen bizonytalanná vált, mely pozitív alkotások megteremtését lehetetlenné tette . . . Ezen időkben nekem, mint polgármesternek, dacára tettrevágyásomnak, korom és egyéniségemnél fogva más kötelességem nem lehetett, minthogy lemondva az alkotni akarás dicsőségéről, a város erejét konzerválni igyekezzem s az elkövetkező jövőnek biztos alapjait a mai kicsinyeknek látszó ügyek mozaikszerűségében összerakjam. . . . Ami a város érdekeit illeti, igyekeztem ezeket minden tekintetben és minden vonatkozásban megóvni. E tekintetben nem ismertem sem egyesekkel, sem osztályokkal, sem pártokkal szemben megalkuvást. . . . Meg vagyok győződve, hogy a nehéz idők elmúltával városunk nagyra fejlődik. Ismerem a városi élet minden idegszálát, tudom azt, hogy Miskolcz város arra van hivatva, hogy az ország legnagyobb vidéki városai sorába emelkedjék, vagy legnagyobb vidéki városa legyen. Én tudom, hogy az eredmény úgy a városi kultúra, mint mindenben, ami értéket jelent városi szempontból, nem marad el, ha megmarad azon közszellem, mely idáig oly áldólag hatott/' A főispáni beiktatás után a helyi sajtó azt írta róla, hogy „soha, egy pillanatig sem gondolkodott máson, csak azon, hogy mint polgármester e városnak hasznára legyen. Minden ténykedése a közügy szolgálatában állott s egy pillanatra sem tántorodott el a köz javára kitűzött céljától. Ennek a nagyra hivatott városnak minden köve, minden homokszeme érdekelte, szíve egész melegével rajongásig csüngött a városon, s bizonyára ő maga fájlalja a legjobban, hogy mint polgármester nem tudja megvalósítani azokat a szép törekvéseket, amelyekkel a Nagy-Miskolcot megalkotni óhajtotta."