Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 4. (Miskolc, 1997)

FŐISPÁNOK BORSOD VÁRMEGYÉBEN ÉS MISKOLCON - A címadományozás története, a főispánság „gyakorlása"

A CÍMADOMÁNYOZÁS TÖRTÉNETE, A FŐISPÁNSÁG „GYAKORLÁSA" Magyarországon a 13-15. században a vármegyék élén az ispán vagy comes állt. Az ő joga volt kinevezni bizalmasai köréből az alispánt. így tehát a megye irányítása, közjogi értelemben vett működtetése e kapcsolatra, vagyis magánjogi viszonyra épült. A 15. század elejétől a nemesi vármegyék élére a főispán került, s ezt a tisztséget, vagy méltóságot is a király adományozta. Az adományozás tetszés szerinti időre szólt, s a király által kinevezett főispánt a vármegyéknek fogadniuk kellett, neki engedelmességgel tartoztak. A főispán esküt tett (a királyi tanács előtt) a királynak, s gondoskodott rendeletei végrehajtásáról, felügyelte a megyékből befolyó királyi jövedelmeket, s ha a király hadba hívta a nemeseket, ő állt a nemesi bandérium élére. A rendi országgyűlések időszakától a megyei nemesség törekvése a vármegye vezető hivatali méltóságának betöltésére irányult. A kinevezett főispán és a megyei önkormányzat, a közgyűlés a 16. században már közös egyetértésben választotta meg a megye első számú emberét, az alispánt. Ennek adott jogi alapot az 1548. évi 70. te, amely kimondta, hogy a főispánnak az alispánt a megye egyetértésével és beleegyezésével kell választania. Ennek továbbfejlesztett változatát rögzíti az 1723. évi 56. tc. amely a közel két évszázados, vármegyénként más-más gyakorlatot úgy változtatja meg, hogy a főispán négy jelöltje közül egyet szabadon választhatott a vármegye közgyűlése. (Egy újabb lépés eredménye, hogy - megyénként változó képet mutatva - megjelenik a másodalispán személye és hivatala.) A főispán hatásköre a későbbi korszakokban, a Habsburgok idején sem változott. Az 1848-1849-es szabadságharc leverése után egy ideig szünetelt a tisztség betöltése, majd az önkényuralom éveiben megyefőnököket neveztek ki. Az 1867-es kiegyezést követően, a dualizmus időszakában a főispánság intézménye újraéledt, bár a főispánnak konkrét közigazgatási jogköre nem volt. A napi, a gyakorlati közigazgatási teendőket a megyei közigazgatási szervek látták el. A főispán feladata ezeknek a szerveknek az ellenőrzése volt. Pl. ő a megyei törvényhatóság elnöke, kinevezésekkel kapcsolatban javaslattevő szerepe, jogköre volt, s elrendelhetett fegyelmi vizsgálatot, jogában állt egyes tisztségviselők munkavégzés alóli felfüggesztése. Különleges jogkört biztosított a főispánnak, ha „halaszthatatlan államérdek"-röl volt szó, vagy vonatkozott a „kivételes jogköre" arra az esetre, ha az alispán, illetve a megyei törvényhatóság nem hajtotta, vagy nem megfelelően hajtotta végre a rendeleteket. A gyakorlatban ritkán fordult elő, hogy a főispán korlátozta volna az alispán tevékenységét, vagy fordítva: az alispán tartósan szembe került volna a főispánnal. A főispán általában a megyéből került ki, de találunk arra is példát a 18-19. században, hogy az uralkodó a régióban nem ismert főembert ültetett a helyi közigazgatás élére. Ismerünk olyan főispánt aki korábban polgármester volt, s olyat is, aki a megyei közigazgatás első tisztviselője, tehát alispán volt korábban. Az alispán a polgári vármegye választott első számú tisztviselőjeként, „helyi ember"-ként volt főnöke a megyei hivataloknak, illetve a megyei tisztviselői karnak. 1950-ig, a tanácsi rendszer létrejöttéig sem a főispáni, sem az alispáni tisztség jellege, tartalma nem