Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 3. (Miskolc, 1996)

Miskolc város díszpolgárai (1886-1996)

Mráz Ferenc (1901-1991) 1974. december 3-án, nyugdíjas szakszer­vezeti elnökként lett díszpolgár. „1919-től részt vett az ifjúsági, majd munkásmozgalomban, ké­sőbb a partizánmozgalomban. 1944 decemberé­ben a Nemzeti Bizottság tagja, majd alelnöke." Mindössze ennyit fogalmazott meg róla a szűk­szavú indoklás, előterjesztés. A megyei pártarchívum számára 1981-ben készített visszaemlékezése (amely a Borsod-Aba­új-Zemplén Megyei Levéltárban található) a kö­vetkező életrajzi adatokat, eseményeket tartal­mazza. Miskolcon született, s nagyon korán kap­csolatba került az ifjúsági és szakszervezeti mozgalommal. Édesapja az első világháborúban elesett, így nem is volt más választása, mint a mielőbbi munkaszerzés, kenyérkereset. 1919-ben a Frank Miklós által szervezett és irányított KIMSZ vezetőségi tagja. 1923-tól a Szociálde­mokrata Párt tagja lett, s sokakhoz hasonlóan be­kapcsolódott a Népszava melletti agitációs, ter­jesztési, előfizetés-gyűjtési munkába. Bátorffy Ferenc Zsolcai kapui kocsigyárában tanult szakmát, majd 1923-ban mint kocsigyártót felvették a Vasgyárba. 1926-ban szakoktató lett, egyike annak a nyolc fős oktatói gárdának, akik esztergályos, lakatos, villanyszerelő, műlakatos és kovács szakma elsajátítására oktatták a fiata­lokat. 1927-ben művezetőnek kívánták kinevez­ni. Ez egyik oldalról ugyan 2 szoba összkomfor­tos lakást és fix fizetést, de másik oldalról vi­szont azt jelentette, hogy ki kellett volna lépnie a Mráz Ferenc, 1968 pártból és a szakszervezetből is. Úgy ítélte meg, hogy a lakásért és jobb megélhetésért nem hagyja cserben munkástársait, ezért a művezetői állást nem vállalta el. A munkásmozgalomban meghatározó volt Reisinger Ferenc szava. „1921­től ismertem Reisinger Ferencet, aki asztalosle­gény volt valamikor. Kemény kötésű, nyers volt, ha oda kellett csapni valahol, bátor volt. 1926­ban országgyűlési képviselővé választották. Ak-

Next

/
Thumbnails
Contents