Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 3. (Miskolc, 1996)

„Ispotályok" és kórházak Miskolcon

VII. Honvédhadtest is megszűnt - a honvédség kezelésében maradt épületet honvédkórházzá alakítottak át. Az átalakítás azt jelentette, hogy a koráb­ban létező épülettömb megmaradt, de elé, a Csabai kapu nyomvonalával párhuzamosan ki­egészítő épületsort emeltek. Az új kórházépület tervezője, a kettő „összecsiszolója" 1949-ben He­gedűs Ernő építész volt. A kivitelezési munkákat 1950-1951 között végezték, de a két épület ösz­szeillesztése a Szent Ferenc Kórházzal kapcsola­tos átalakításokig jól látható volt. Az épületek funkcionálisan úgy működtek, hogy a régi, hátsó épületrészben maradtak a kórtermek, az egyes osztályok, az új részben pedig a műtő, gyógyító egységek, rendelők, részben az adminisztráció kaptak helyet. Az 1950-es évek második felében, végén a kórház civil, azaz tanácsi kezelésbe került. A köztudatba újabb fogalom került, a környező te­lepülésekről bejáró betegek a „tüdőkórház"-at keresték. Az új funkció, vagy a funkciók bővülé­se újabb átalakításokkal, bővítésekkel járt együtt. A mostani átalakítás előtt szakkórház volt. Az épületegyüttes az 1990-es évekre valóban meg­érett egy teljes felújításra, átalakításra, moderni­zálásra. A „legújabb" átalakításhoz 1993 májusában kezdtek. Szembetűnő, hogy lényegesen megvál­tozott az épület homlokzata. Vasoszlopokkal erősítették meg, illetve ezek tartják az épület harmadik emeletét (azaz annak utcafronti ré­szét). A belső terek átalakultak, 2-3 és 4 szemé lyes kórtermeket alakítottak ki. Megvalósult egy régi terv is. A szájsebészet elköltözése után ide­került a Semmelweis Kórház területéről a tüdő­gondozó, s megvalósult a légzőszervi megbete­gedések intenzív ellátása, kezelése. A kórházi rekonstrukció első ütemét 1994 nyarán fejezték be. Az ekkori adatok szerint a rekonstrukció előtt 415 ággyal működött a kórház. Az átadás­kor 252 ágy várta a betegeket. (Az elképzelések szerint 335 ágy áll majd rendelkezésre a munká­latok befejezése után. A kórház tevékenysége új osztályokkal bővül, így kardiológiai, immuno­lógiai és légzőszervi allergiológiai osztályok kezdik (kezdték) meg működésüket. A külső­belső felújítás együtt járt egy szintráépítéssel és újabb névváltoztatással is. A három emeletes, A és B részekből álló felújított épületegyüttest 1994 nyarától Szent Ferenc Kórházként ismerjük. IRODALOM Pasztertiák Sándor: A zsidókórház Miskolcon. Miskolci zsi­dó élet. 1949. június (II. évf. 3. szám). Megújul a Szent Ferenc Kórház. Észak-Magyarország, 1993. júl. 14. Átadták a Szent Ferenc Kórház felújított épületét. Déli Hírlap, 1994. júl. 9. Horváth Béla: „Sztálinbarakk" más szemszögből. Déli Hír­lap, 1993. aug. 11. Miskolc hajlandó átvenni az építésben félbemaradt zsidó­kórházat tüdőgondozó céljára. Reggeli Hírlap. 1929. IX. 10. FORRÁSOK B.-A.-Z. m. Lt. IV. 1906. 10426/1925. A Zsidókórház Egye­sület iratai.

Next

/
Thumbnails
Contents