Dobrossy István: Miskolc írásban és képekben 3. (Miskolc, 1996)
Gyógyszertárak és gyógyszerészek Miskolcon
„ARANY OROSZLÁN" (Széchenyi u. 111. sz. és Széchenyi u. 74.) Az 1811-ben alapított gyógyszertár első vezetője Kuntsch Márton volt. Ez év június 14-én mutatta be gyógyszerész diplomáját Borsod vármegye közgyűlésének, s még ekkor „kihirdettetett, hogy nevezett Miskolczon patikát nyithasson." A következő évben a patikárius úr új üzletet nyitott - tudjuk meg Benkő Sámuel főorvos közgyűlési bejelentéséből, de nem sokkal ezután elhunyt. 1812-1832 között az „Arany Oroszlán" gyógyszerésze Árvay Török Sándor, aki gyógyszerész oklevelét bejelentkezésekor bemutatta. 1853-1868 között Böszörményi József a gyógyszerész, majd az ez évi országos összeírás már Medveczky Ferencet jegyezte fel, s ő volt itt 1876ig. Ez azért fontos dátum, mert a mai SzentpáliSzéchenyi u. sarkán - helyét ma a Centrum Áruház tömbje foglalja el - állt az épület, amelyről legendás történetek jártak szájról szájra. így „a hatalmas aranyra festett cégér lógott az utcára, két lépcsőn lehetett lemenni a misztikusan sötét, hűvös, ragyogóan tiszta helyiségbe, ahol a polcokon száz meg száz üveg sorakozott egymás mellett. Kezükben ákombákom cédulákkal jártak Az egykori „Arany Oroszlán", 1994